Megkezdték a próbákat a Titánium erdélyi győztesei


-A A+

Elkezdődtek a magyarországi Titánium 2013 Tehetségkutató Platform által egyetlen erdélyi projektként díjazott előadás próbái.

Idén májusban a budapesti Jurányi Házban került sor a színházi alkotóknak szánt felhívás eredményhirdetésére, melyen öt pályakezdő rendező kapott lehetőséget arra, hogy kipróbálja magát egy előadás létrehozásában. Erdélyiként egyedül Bartha Lóránd rendező és Lovassy Cseh Tamás író pályázata bizonyult sikeresnek. A produkció megvalósításához már augusztus végén nekiláttak az alkotók.

A Maroshévíz melletti Szárazmogyoróson, egy csapatépítéssel egybekötött műhelymunkán vett részt az a tizennégy fiatal, akik nemrég fejezték be színházi tanulmányaikat, vagy jelenleg is valamelyik erdélyi színművészeti egyetem diákjai. A tíz napos együttlét során improvizációs gyakorlatokra és kortárs színházelméleti kérdések megvitatására is sor került, melyek mind hozzájárultak a 2014 márciusában bemutatásra kerülő előadás kialakulásához.

A közös munka kísérleti jellegéből adódóan az alkotók elsődleges célja az együttgondolkodás elősegítése, melynek – reményeik szerint – a budapesti bemutató után a közönség is szerves része lesz. Az előadás központi témája az erdélyiség, valamint a fiatal generációk Erdélyhez fűződő viszonya, a közös múltfeldolgozás szükségszerűsége, valamint a kritikus, konstruktív jövőbetekintés elősegítése.

Az alkotók nem egy előre megírt, a drámairodalomból már ismert darabot kívánnak színpadra vinni, hanem egy, a próbafolyamat során születő szöveggel dolgoznak, ahol az írott anyagot egyenrangúnak tekintik az előadás képiségével, valamint a zenével és mozgással. A bemutató pontos időpontját, valamint a próbafolyamattal kapcsolatos egyéb érdekességeket is hamarosan megtalálják az előadásnak szervezett kereteket biztosító Radina Kortárs Művészeti Akció Facebook-oldalán (www.facebook.com/radinakma). Az előadást Orlai Tibor magyarországi producer menedzseli és a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház Kamaratermében mutatják be.

Az alkotók névsora:

Színészek: Bödők Zsigmond, Moldován Blanka, Molnár Bence, Müller Henrietta, Orbán Zsolt, Papp Andrea

Arculat: Fazakas Noémi

Író, dramaturg: Lovassy Cseh Tamás

Rendezőasszisztens: Varga Bence

Rendező: Bartha Lóránd

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X