Magyar Népmese Napja: az együttlét ünnepe


-A A+

Meseolvasással, filmvetítéssel, kézműves foglalkozásokkal teszik emlékezetessé szeptember végén a Magyar Népmese Napját a marosvásárhelyi Vármúzeumban. Mesélni a gyermeknek, minél többet mesélni – ez lesz a a vasárnapi rendezvények üzenete.

A Magyar Népmese Napját ünnepeli már harmadik alkalommal szeptember 29-30-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közösen más civil szervezetekkel.

Cseh Gábor és Jakab István, az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke és alelnöke, valamint Kádár Annamária pszichológus ismertette a programot, amely keretében meseolvasás, filmvetítés, kézműves foglalkozás kap helyet szeptember 29-én, vasárnap 16,30 és 19 óra között Marosvásárhelyen a Vármúzeum kávézójában.

Az Erdély FM rádióval közösen gyerekrádiózást is szerveznek a jeles napon. Kádár Annamária előadást tart majd a népmese szerepéről: a szülők szakembertől tudhatják meg, milyen életkorban milyen mesét érdemes olvasni a gyermekeknek.

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi karának hallgatói kézművesfoglalkozásra várják a kicsiket, a Folk Center Alapítvány néptáncra oktatja őket, a Lurkó Kuckó Játékház különböző játékokat szervez, a Kulcslyuk könyvesbolt pedig meséskönyveket kínál.

„Az együttlét fontosságát hangsúlyozzuk és arra hívjuk fel az óvónénik, tanítónénik és szülők figyelmét, hogy meséljenek minél többet” – hangsúlyozta a pszichológus.

A szervezők arra kérnek minden pedagógust, szülőt, nagyszülőt, hogy szeptember utolsó napján, hétfőn a magyar népmese álljon a középpontban: olvassanak, meséljenek az óvodákban, iskolákban, családokban.








Kapcsolódó anyagok

Kapcsolódó anyagok


EZT OLVASTA MÁR?

X