Véget ért a Kollokvium – le a kalappal!


-A A+

Moșu Norbert László kapta a vasárnap este lezárult Nemzetiségi Színházi Kollokviumon a Bocsárdi Angi Gabriella Emlékdíjat. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művészét a fesztivál közönsége Nyikolaj Koljada darabjában, a Murlin Murlo-ban láthatta, amelyben Mihail szerepét alakította. A X. Nemzetiségi Színházi Kollokvium a temesvári magyar társulat Békeidő című előadásával és színházi zenével ért véget.

A Nemzetiségi Színházi Kollokvium Erdély legnagyobb múlttal rendelkező multikulturális színházi fesztiválja, melyet 2001-től a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház szervez. Célja bemutatkozási lehetőséget biztosítani az ország valamennyi kisebbségi (értsd: nem román nyelven játszó) társulatának. Ezt jelképezendő, a 2013-as Kollokvium kabalája egy fekete Chaplin-kalap lett, három színes, a nemzetiségeket szimbolizáló tolldísszel. 

Az erdélyi magyar színtársulatok mellett hagyományosan meghívást kap a Kollokviumra a temesvári és szebeni német, valamint a bukaresti zsidó színház is. Valamennyi kisebbségi kőszínház eleget tett ebben az évben a meghívásnak, kivéve a Kolozsvári Állami Magyar Színházat, amely egyetlen produkciójával sem képviseltette magát. Az idei programot a független társulatok (mint például a Várótermesek vagy az Erdélyi Vándorszínház), valamint a színházhoz valamilyen formában kapcsolódó művészetek – zenék, könyvek – tették még változatosabbá.

Idén megszűnt a gyergyói Kollokvium versenyjellege. A döntés a Figura Stúdió Színház új igazgatójától, Czegő Csongortól származik, aki szerint a fesztivál kisebbségi jellegéből kiindulva a hangsúlyt nem a versenyeztetésre, hanem a színházakra, az általuk felmutatott közösségek megismerésére kell fektetni.

Egy díj mégis gazdára talált: az „ős-Figurások” által alapított Figura Társaság minden évben kiosztja a Bocsárdi Angi Gabriella Emlékdíjat, amelyet a társulat névadójáról, a korán elhunyt sepsiszentgyörgyi színésznőről neveztek el. Az idei Bocsárdi Angi Gabriella Emlékdíjat Moșu Norbert László kapta. A fiatal színészt Nyikolaj Koljada előadásában, a Murlin Murlo-ban láthatta a Kollokvium közönsége, Moșu Norbert a Barabás Árpád által színre vitt előadásban Mihail szerepét alakította. A tehetséges színész már gyermekdrámát is írt – árulta el laudációjában Vincze Csilla, a Figura Társaság képviselője. 

A fesztivál záróelőadása a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház produkciója, a Békeidő volt, Hajdu Szabolcs rendezésében. Ezt követően az UNITER-díjas Cári Tibor színházi zenejét hallgathatta a közönség maga a zeneszerző (zongora), Sânziana Târța (ének), Szabó J. Attila (cselló) és Boldizsár Szabolcs (fuvola) előadásában.

A koncert után Czegő Csongor igazgató megilletődve mondott köszönetet a fesztivál szervezését lebonyolító maroknyi csapatnak, a támogatóknak, a társulatnak és persze a közönségnek a Kollokvium sikeréért. A fesztiválozó csapat a jubileumot tortával is megünnepelte, amelyet a rendezvény logójával (a nemzeti sokszínűséget jelképező tollas kalappal) díszítettek.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X