Szentgyörgyön rendez Radu Afrim


-A A+

Kimagasló tehetségű román rendező állított színpada magyar kortárs drámát Sepsiszentgyörgyön. A Tamási Áron Színház évadának első új előadását Radu Afrim, többszörös UNITER-díjas fiatal rendező rendezte.

A produkció Kárpáti Péter kortárs magyar drámaíró Akárki című darabja alapján készült, és stúdió előadásként kerül bemutatásra pénteken este 7 órától a színház nagytermében. Kárpáti Péter darabjában az egyik leghíresebb középkori drámát, a XV. századi, azonos című moralitásjátékot gondolja tovább, próbálja átültetni a jelenkor hitevesztett világába. Vajon a mai hétköznapokban hogyan néz ki az ember halál előtti számvetése önmagával? Mit tennénk, ha hirtelen kiderülne, már csak egy napunk van hátra az életből?

Radu Afrim rendező a darabválasztásról elmondta: „Első olvasásra nagyon különösnek tűnt, nem értettem egészen, és engem felcsigáznak azok a szövegek, amelyek elsőre nem kínálják fel magukat, amelyek fejtörést okoznak az alkotóknak, a nézőknek. Egy nő őrültségéről szól a darab, de úgy, hogy a valóságból többször átcsúszik a szürreálisba, érzelemteli, és humora is van. Persze az is fontos ilyen szempontból, hogy adott legyen egy társulat. Láttam már néhány előadást a sepsiszentgyörgyi társulattól, tudtam, hogy jó csapat, de nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyű dolgom lesz velük.”

Az előadás szereplői: Pál-Ferenczi Gyöngyi, Pálffy Tibor, Szakács László, Erdei Gábor, Gajzágó Zsuzsa, Benedek Ágnes, Kovács Kati, Fekete Mária, Nagy Eszter, D. Albu Annamária, Diószegi Attila, Derzsi Dezső, Molnár Gizella, Krizsovánszky Szidónia, Debreczi Kálmán és Kónya-Ütő Bence. A rendező munkatársai: Kónya-Ütő Bence (zeneszerző), Bartha József (díszlettervező), Giliga Ilka (jelmeztervező), Horváth Csaba (fénytechnikus), Nagy Botond (rendezőasszisztens), Nagy B. Sándor (dramaturg), Csomós Tünde Tímea (ügyelő), Dobra Mária Magdolna (súgó).

 

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X