A csőd szélén a Román Kulturális Intézet


-A A+

Egyharmadával csökkentette a költségvetés-kiigazításkor a kormány a Román Kulturális Intézet (ICR) büdzséjét, így az intézmény tevékenysége ellehetetlenült – nyilatkozta szombaton az ICR főtitkára a Mediafax hírügynökségnek.

Dan Croitoru tájékoztatása szerint legutóbbi ülésén a Ponta-kabinet az előirányzott 43 millió lejről 28,5 millió lejre faragta le az intézet 2012-es költségvetését. Ezt az összeget azonban az ICR idén már elköltötte, így kénytelen lemondani több projektjéről is.icr

Így például forráshiány miatt az intézet már nem képviselheti Romániát a 2013-as párizsi könyvszalonon, pedig az ország a rangos rendezvény díszmeghívottja lenne jövőre. Az ICR román irodalmi művek francia fordításaival készült volna az eseményre, a fordításokat azonban le kellett állítani. „A helyzet szörnyű" – jelentette ki Croitoru.

Az ICR vezetősége augusztus 2-án jelentette be, hogy testületileg lemond tisztségéből. Távozásuknak nem pénzügyi okai voltak. Horia Roman Patapievici azért állt fel az igazgatói székből, mert a kormány sürgősségi rendelettel az intézetet az elnöki hivataltól a szenátus alárendeltségébe utalta.

Ez a rendelet a Ponta-kormány által elsők között elfogadott intézkedések egyike volt. A miniszterelnök arra hivatkozott, hogy az ICR Traian Băsescu államfő „propagandagépezeteként" működött. A jogszabályt felháborodva fogadták a hazai kultúra kimagasló személyiségei, köztük többen Victor Ponta pártjának szimpatizánsai.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X