Kétnapos ünnep: negyven éves a Kovásznai Diákszínpad


-A A+

Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepli a székelyföldi Kovászna diákszínpada pénteken kezdődött kétnapos rendezvénysorozatával.

A kerek évfordulóra a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad történetét, a csoport vezetőinek, az egykori és jelenlegi tagjainak visszaemlékezéseit tartalmazó könyvet adtak ki. A kovásznai kulturális központban péntek este az egykori diákszínjátszókból álló közönségnek mutatta be a jelenlegi társulat Tamási Áron Ősvigasztalás című drámáját.

A diákszínpad már a kommunista diktatúra idején azáltal szerzett hírnevet magának, hogy előadásaival bejárta Erdély falvait. Megannyi olyan településre vitte el Tamási Áron népi játékait, amelyekbe a hivatásos színházak nem jutottak el. Amint a társulat alapítója, Gazda József író, nyugalmazott magyartanár felidézte a diákszínpad történetéről szóló Visszataps című könyvben, a Ceausescu-rendszer utolsó 18 évében a diákszínpad Erdély 13 megyéjének közel száz településére jutott el, több mint hatszáz előadást tartott.diakszinpad

"Miközben folytak a nemzet megsemmisítésének beütemezett lépései (...) mi a nyelv és a játék varázslatát vittük, segítségükkel az élet értelmére, szépségére hívtuk fel a figyelmet, megjelenésünkkel, vissza-visszatérésünkkel a magyar kultúrát tartottuk ébren, ha máshol nem is, legalább a lelkekben" - fogalmazott Gazda József, aki fennállása első 21 évében vezette a csoportot.

A diktatúra 1989-es bukása után Magyarország, a Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság, Horvátország és Szlovénia mintegy negyven településére is eljutottak a kovásznai diákszínjátszók. 1993-tól Molnár János tanár vetésével a korábbi szövegközpontú színjátszás a mozgásszínház irányába tolódott el. Az állandóan változó felállásban jelentkező társulat - Tamási Áron valamennyi színpadi műve eljátszása után - Sütő András, Huszár Sándor, Illyés Gyula, Örkény István, Páskándi Géza és Lázár Ervin műveit vitte színre. {loadposition OTP}

A diákszínpad 1995 óta négyszer nyerte meg az erdélyi Országos Diákszínjátszók Fesztiválja fődíját, Molnár Jánost pedig 2010-ben Szentgyörgyi István Díjjal jutalmazta az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület.

Molnár János az évfordulós rendezvényen elmondta, hogy a kovásznai diákszínpad egykori turnéival serkentette is a diákszínjátszó mozgalmat. Csak a Szilágyságban hat olyan diákszínjátszó csoport működik, amelyek alapítót a kovásznaiak vendégátékai is ihlették.

A Kovásznai Diákszínpad negyven év alatt harminc színpadi produkcióval állt a közönség elé. Tagjai közül kilencen lettek hivatásos színészek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X