Áprily Lajosra emlékeztek Marosvécsen


-A A+

Születésének 125-ik évfordulóján Áprily Lajosra emlékeztek szombaton Marosvécsen, a helikoni írók leszármazottainak találkozóján.

Az idén kétnaposra szervezték a rendezvényt, filmbemutató, megemlékezés, Áprily-versösszeállítás, beszélgetés szerepelt a műsorban. Péntek délután Simonffy Katalinnak és diákjainak Bonchidáról, illetve Marosvécsről készült filmjét vetítették le, majd Szabó Bálint építész, műemlékvédelmi szakember beszélt az erdélyi kastélyokról, építészetről, állagmegőrzésről, műemlékvédelemről.marosvecsi megemlekezes ae 01

A szombat délelőtti kastélyparkban tartott megemlékezésen jelen voltak Kemény János leszármazottai, Makkai Sándor unokája, Szentmirey Jenő, Kós Károly, Vita Zsigmond, Kovács László leszármazottai, a falu lakói, marosvásárhelyi, szászrégeni, kolozsvári vendégek.

A várkastély parkjában, a Kuncz Aladár emlékére állított Helikon-asztalnál Nagy Miklós Kund, a megemlékezést szervező Helikon – Kemény János Alapítvány alelnöke köszöntötte a jelenlevőket, Benkő Mihály helyi református lelkész rövid igehirdetését követően Ördögh Ferenc polgármester is megosztotta gondolatait a jelenlevőkkel, majd Kiss Júlia, az Áprily Lajos szavalóverseny díjazottja mondott verset.

Családi emlékek Áprilyról

Nagy Miklós Kund családi emlékeit osztotta meg Áprily Lajosról, aki Nagyenyeden édesapjának volt az osztályfőnöke, így a család emlékezete őrzi az egykori tanár, Jékely Lajos emlékét.

„Akkoriban még Jékelyként ismerték, és senki nem tudta róla Enyeden, hogy költő. Édesapám sokat beszélt róla, szerette egykori tanárát, tudtuk, melyik házban lakott a Sétatér fölött, majd hová költözött onnan. Nem csak kiváló pedagógus volt, de az enyedi gimnázium könyvtárának az őre is, aki büszke volt arra, hogy a nagy elődök nyomdokaiban végezheti feladatát" – mesélte a családi örökségként fennmaradt történetet Nagy Miklós Kund.

A marosvécsi művelődési házban Rekita Rozália és Jancsó Miklós Áprily-összeállítását adta elő, olyan ismert és népszerű költeményeket, amelyeket a teremben ülők többsége is szó szerint ismert. „Nem tévedhetünk, amikor Áprily-verseket mondunk, hiszen a közönség is tudja azokat, ha improvizálnánk, azt azonnal észrevennék. Igaz, Áprilynél nem lehet improvizálni" – mondta a maszol.ro-nak a két előadóművész.marosvecsi megemlekezes ae 05

A szombat délutáni program a helikoni leszármazottak találkozója volt, amikor a jelenlevő unokák, dédunokák, oldalági leszármazottak személyes és családi élményeiket osztották meg egymással.

Báró Kemény János író, mecénás unokái és dédunokái voltak jelen a találkozón, Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Budapestről érkeztek. Szentimrey Jenőt unokái, H. Szabó Gyula és Szabó Bálint, Kós Károlyt a Fóton élő unoka, Czeglédi Enikő, Makkai Sándort unokája, Makkai Lilla, Vita Zsigmond emlékét lánya, Vita Major Etel idézte.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X