Bemutatták a vakoknak készült Weöres Sándor-kötetet


-A A+

Bemutatták a Weöres Sándor műveit Braille-írással tartalmazó kötetet kedden, a fehér bot nemzetközi napján Budapesten.

Az ezer példányban készült könyvet többek között a Magyarország területén működő rehabilitációs központok, vakokkal és gyengénlátókkal foglalkozó intézmények, könyvtárak és megyei egyesületek között osztják szét - közölte Szakály Melinda, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) elnöke.

A 23 verset tartalmazó kiadvány a Weöres Sándor Centenáriumi Év keretében jelent meg. A kötetben egyebek mellett A tündér és a Galagonya című gyerekversek, az Ars Poetica, a Mi a jövő?, a Hattyú és az Üdvösség című vers is szerepel - mondta el Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

A Steinert Ágota irodalomtörténész szerkesztette kötetben sem témai, se időbeli korlátok nincsenek és számos olyan verset is tartalmaz, amelyek a filozofikus költőt mutatják be az olvasóknak. Balatoni Monika kiemelte: a versek összeválogatásakor arra törekedtek, hogy a kötet azoknak is élményt nyújtson, akik először találkoznak Weöres Sándor költészetével.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a Braille-írással olvasható kötet külön üzenet a magyar társadalom felé.

Kitért arra, hogy a Vakok Állami Intézete az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával 1,2 milliárd forintot nyert a látássérültek elemi rehabilitációs szolgáltatásainak továbbfejlesztésére, további 1 milliárd forinttal támogatják a Vakok Állami Intézetének teljes felújítását. Tatán a vakokat és a gyengénlátókat segítő, bentlakásos rehabilitációs központot hoz létre a kormány, amely egyedülállónak számít Kelet-Közép-Európában. Megemlítette azt is, hogy jövő év januárjától a vakok és gyengénlátók fehér botját Magyarországon, börtönökben fogják gyártani.








EZT OLVASTA MÁR?

X