Autóparkoló alatt rejtőzhetnek III. Richárd angol király földi maradványai


-A A+

Egy leicesteri autóparkoló alatt rejtőzhetnek III. Richárd (1452-1485) angol király földi maradványai - állítják brit régészek, akik történelmi térképek alapján azonosították be a hírhedt uralkodó legvalószínűbb nyughelyét.Leicester-1 2319060k

A történelmi feljegyzések szerint III. Richárdot egy leicesteri ferences kolostor templomában helyezték örök nyugalomra, miután Tudor Henrik serege legyőzte és megölte az uralkodót az 1485-ös bosworth-i csatában. Később azonban a VIII. Henrik által elrendelt rendházbezárások miatt a monostort lerombolták és maradványait elszállították, így a következő évszázadokban a király sírhelyének pontos helye a feledés homályába merült.

Történelmi térképek elemzése révén brit régészeknek most valószínűleg sikerült megtalálniuk az egykori klastrom pontos helyét, amelyen jelenleg egy szociális ügyekkel foglalkozó iroda autóparkolója áll, Leicester szívében - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása. A Leicester Egyetem szerint az általa vezetett ásatás az első tudományos próbálkozás arra, hogy megtalálják az angol uralkodó sírját.

iiirichardIII. Richárd kegyetlen és fizikailag is rút zsarnokként vonult be a történelembe, ám a szakemberek többsége úgy véli, hogy az uralkodóról kialakult kép puszta fikció, és nagyrészt azon alapszik, ahogy William Shakespeare ábrázolta műveiben a királyt. Az egyedüli festmények, amelyek testi fogyatékosságokkal - púposan és elsorvadt karral - ábrázolják a királyt, mind a halála után születtek, és sokan a Tudor-propagandát teszik felelőssé az uralkodóról kialakult negatív képért.

A III. Richárd Történelmi Társaság szerint a hét végén megkezdődött ásatás azoknak az erőfeszítéseknek a részét képezi, amelynek célja, hogy megtisztítsák az uralkodó hírnevét, és feltárják a "mítoszok mögött rejlő igazságot". A régészek reményei szerint az ásatás során sikerül feltárni a történelmi templom falainak maradványait, amelyek elvezethetik őket a király mélyen fekvő sírját jelölő oltárhoz.

A programmal megbízott Richard Buckley szerint azonban a két-három hétig is elhúzódó feltárási munkálatok során nem biztos, hogy megtalálják a kolostor nyomait, de még ha sikerrel járnak is, nem szabad elfeledkezni azokról a legendákról, amelyek szerint a király holttestét a 16. században kiásták és egy közeli folyóba dobták.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X