Jótékonysági előadások Nagy Alfrédért


-A A+

Súlyos betegséggel küzd Nagy Alfréd, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 36 éves művésze. Orvosi kezelésének költségeihez színészkollégái a maguk eszközeivel igyekeznek hozzájárulni.  A székelyudvarhelyi társulat kedden, a temesváriak pénteken tartanak jótékonysági előadást pályatársuk megsegítésére.

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház jótékonysági előadást tart kedden, október 22-én.  Moliѐre: A fösvény című előadását 19 órától láthatja a közönség Csurulya Csongor rendezésében. A jótékonysági előadásra a jegyek ára 14 lej, a begyűlt összeget pedig Nagy Alfréd megsegítésére ajánlja fel a társulat.

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház október 25-én, este 20 órától  a „Még 5 perc” zenekar jótékonysági akusztikus koncertjére várja az érdeklődőket.

A "Még 5 Perc" zenekart 2010 végén alapította néhány egyetemista és Aszalos Géza, a temesvári magyar társulat színművésze. Debütáló koncertjüknek a Temesvári Magyar Színház adott otthont, a TMD Gólyabál keretén belül. Azóta számos koncertjük volt már nem csak Temesváron, de Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, Tusnádfürdőn, Borzonton és Debrecenben is. Zenei stílusukban megtalálhatóak a klasszikus rock, pop rock, alternatív rock, blues rock, hard rock és a funk elemei is.

A zenekar tagjai: Aszalos Géza – vokál, Csók Attila – dob és ütőhangszerek, Hegyi Szilárd – gitár, Simma Péter – basszusgitár, Tóth Levi – gitár, Vinczi Annamari – vokál. Meghívottjuk Kiss Attila, akit a temesvári közönség a repertoáron levő előadásokból, valamint a Shake Quartett és a Kiss, Nagy &Veress Trió zenekarokból ismerhet.

A színház Nagytermében tartandó koncerten összegyűlt összeget a Nagy Alfréd megsegítésére ajánlják fel. Adományokat a helyszínen és a színház jegyirodájában is elfogadnak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X