Kovács András Ferenc: merénylet készül a Látó ellen


-A A+

Ciprian Dobre, a Maros megyei tanács elnöke, Aurelian-Paul Cosma jegyző jóváhagyásával az augusztus 30-i tanácsülésre olyan határozattervezetet készített elő, amely alapján megszűnne a Látó és a Vatra szerkesztősége, a két szépirodalmi folyóirat pedig a megyei könyvtár hatáskörébe kerülne át.

A hír megdöbbentette a Látó szerkesztőit és olvasóit is, hiszen a tanácselnök előzőleg senkivel nem konzultált ez ügyben. Határozattervezetében Dobre a törvényre és arra a sürgősségi kormányrendeltre hivatkozik, amely a megyei tanácsok alkalmazotti körének és ezáltal a költségvetésnek a csökkentését szorgalmazza.

A Facebookon már terjedt

A Látó megszűntetésének veszélyéről a folyóirat facebook-oldalán írtak először, amelyben tudatják a szerkesztők, hogy „egy 2012. augusztus 23-ikai keltezésű határozattervezet szerint az új felállású Maros Megyei Tanácsnak eltökélt szándékában áll megvonni a Vatra és a Látó szépirodalmi folyóiratok önálló, jogi státusát." Ennek az a következménye, hogy mindkét folyóirat megszűnne önálló intézményként létezni.

Lokodi: nem tűzik napirendre

Lokodi Edit Emőke, a Maros megyei tanács alelnöke a maszol.ro-nak elmondta, új hír, hogy a csütörtöki tanácsülésen nem tűzik napirendre Dobre határozattervezetét.

A tanács magyar nyelvű honlapján az olvasható, hogy az augusztus 30-i rendes tanácsülés 8. napirendi pontja „Határozattervezet a Maros Megyei Tanács hatósága alá tartózó egyes kulturális közintézmények átszervezésére irányuló intézkedések megállapításáról."

A honlap román nyelvű oldalán olvasható a határozattervezet teljes szövege. A jogszabály költségmegtakarítás céljából megszüntetné szeptember 1-től a két folyóirat önálló jogi személyiségét, az élükön álló menedzseri tisztségeket, csökkentené az alkalmazottak létszámát. A két folyóirat a továbbiakban a könyvtár kiadványaként működne.

A kultúráért felelős megyei önkormányzati alelnök érdeklődésünkre elmondta, nem történhet meg az, amit Dobre akar, részben, mert gazdaságilag sem indokolt a két szerkesztőség felszámolása, illetve azért sem, mert két olyan neves irodalmi folyóiratról van szó, amely nem csupán helyi igényeket elégít ki, de az ország művelődési életének két élen járó, jelentős intézménye.

„Itt nem csupán két lapról van szó, nem a helyi igényeket kielégítő folyóiratról, hanem romániai viszonylatban, sőt külföldön is jegyzett és elismert irodalmi műhelyekről" – mondta Lokodi, aki képtelenségnek tartja azt is, hogy a tanácselnök 10-ről és 11-ről 5, illetve és 6 emberre csökkentené a szerkesztőségek munkatársainak számát. „A könyvtár sem lenne képes ennek a feladatnak az ellátására, de az is elképzelhetetlen, hogy egy főszerkesztő irányítson két különböző kultúrájú és nyelvű folyóiratot" – fogalmazott Lokodi.

KAF: ez merénylet a Látó ellen

Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője a maszol.ro-nak elmondta, a határozattervezetről vasárnap délután szerzett tudomást, és mivel a szerkesztőséggel előzőleg senki nem konzultált, ellenlépések sem történtek. A főszerkesztő merényletnek minősítette a két igen rangos szépirodalmi folyóirat elleni tervet.

„A szándékot merényletkísérletnek minősíteném, és bármit mozdulnak a továbbiakban, ez nem fejeződött be, továbbra is tartanunk kell a merénylettől" – mondta a főszerkesztő, hozzátéve, hogy ez figyelmeztetés is, hiszen ilyen jellegű és célú határozatokat 1989 előtt a Ceausescu-korszakban hoztak.

„A poszt-Ceausescu-kor víziói kísértenek" – fogalmazott Kovács András Ferenc, akinek meggyőződése: az egészet úgy akarták megvalósítani, hogy arról senkivel nem konzultálnak. Azt sem tartja kizártnak a főszerkesztő, hogy „az abszurd, hozzá nem értő, kulturális infantilizmusról árulkodó tervezet" mögött személyes, avagy szűkebb csoportérdekek húzódnak meg.

„A határozattervezet nem csak dilettáns és kultúraellenes, hanem minden ízében antidemokratikus és cseppet sem leplezett, központosító törekvéseivel mintegy cenzúrális lehetőségeket teremt, illetőleg minden pontjában az írás-, a szólás és a véleményszabadság- szabadság jogköreit veszélyezteti" – fejtette ki Kovács András Ferenc.

Meggyőzték a tanácselnököt? Ciprian Dobre kedd délután az MTI-nek is megerősítette, hogy nem fogja csütörtökön napirendre tűzni a határozattervezetet, de szerinte folytatni kell erről a vitát. Kifejtette: szándéka az volt, hogy segítse a két folyóiratot, és továbbra is fenntartja, hogy a határozattervezet jót tett volna a két lapnak. "Nem értem a fenntartásokat, de a két folyóirat körüli vita folytatódik" – mondta a tanácselnök. Hangsúlyozta, ő csak azt akarja, hogy hatékonyan költsék el az önkormányzat pénzét. Szerinte azért segítené a két folyóiratot a megyei könyvtárba olvasztásuk, mert a nyomdagép megvásárlása gazdaságosabbá tenné a lap előállítását. Úgy vélte, az alkalmazottak számának csökkentése nem érinti a lap működését, hiszen a szerkesztők száma változatlan maradna az új struktúrában, és a folyóiratok profilján sem kell változtatni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X