Százakat várnak a bolyaisok világtalálkozójára


-A A+

Az udvaron az utolsó simításokat végzik, virágot és cserjét ültetnek, padokat mosnak, ajtót-ablakot pucolnak, a tanáriban a szervezők beszélik meg az utolsó tennivalókat. A Református Kollégium fennállásának 455-ik évfordulóján hatodik alkalommal tartják meg Marosvásárhelyen a Bolyais világtalálkozót.

Ahogy Kirsch Attila a maszol.ro-nak mondta, készen állnak a vendégek fogadására, a szervezés utolsó mozzanata is elérkezett, a program összeállt.

Mindazokra, akik a Bolyai Farkas Elméleti Líceum végzettjei, illetve valamilyen módon kapcsolódnak az ősi alma materhez, augusztus 31-e és szeptember 2-a között gazdag program vár.

Kirsch Attila, a Bolyai Öregdiákok Baráti Körének elnöke elmondta: az a tapasztalata a szervezőknek, hogy találkozóról találkozóra egyre többen jönnek, még akkor is, ha nem mindenki jelez vissza. A legutóbbi alkalommal 1700 résztvevőt regisztráltak, az idén ez a szám várhatóan még nagyobb lesz, hiszen nemcsak évfordulót ünnepelnek, de számos tudományos előadás, színház, koncert, kiállítás megnyitó is várja a hazatérőket, illetve az itthon maradt, egykori bolyaisokat.

Augusztus 31-én, pénteken az iskola udvarán gyülekezés, bejelentkezés, illetve osztályévfolyamok találkozójával indul a rendezvénysorozat. A délutáni órákban szabadon kezdeményezhető kötetlen beszélgetések lesznek az iskola múltjának és jelenének hiteles ismerőivel: a baráti kör vezetőségi tagjaival, Bolyai-kutatókkal, az iskola igazgatóival, tanáraival.

A késő délután és esti programok helyszíne a Teleki Téka és annak udvara. A frissen felújított könyvtárban 17 órakor újranyitják a Bolyai Emlékmúzeumot. Azt követően Tegnap – ma – holnap címmel egy olyan irodalmi-művészi összeállítás következik, amelyen egykori bolyais középsikolás színészek adják elő marosvásárhelyi írók és szerzők alkotásait.

Este kilenckor Kocsis István A tér című monodrámáját Sebestyén Aba előadásában tekintheti meg a közönség.

Szombaton több helyszínen párhuzamosan zajlanak az előadások, a Teleki Téka olvasótermében, a Bolyai Líceum Bernády György Amfiteátrumában a Bolyaiakról és a Bolyaiak koráról hallhat történelmi visszatekintőt a közönség, de szó lesz a református Kollégium 100 éves épületegyüttesének építéstörténetéről, a kollégium levéltáráról is.

Az Élő Könyvtár kezdeményezés is érdekesnek ígérkezik, hiszen az érdeklődők az iskola múltjáról, jelenéről beszélgethetnek.

Szombaton este 18 órakor Kovács Levente rendezésében kerül sor a Kultúrpalota nagytermében az ünnepi gálaműsorra, amit az iskolaudvaron felállított színpadon az ifjúsági rockzenekarok bemutatkozása követ.

Vasárnap ünnepi istentisztelettel és a református temetőben koszorúzással ér véget a találkozó.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X