Toni Şeicărescu az Iris új frontembere


-A A+

Nem anyagi okai vannak az Irisből való távozásomnak, hanem az általános morális leépülés, amely körülvesz – nyilatkozta a Rock FM-nek adott interjújában Cristi Minculescu. Az Iris frontembere a napokban jelentette be, hogy többet nem kíván a 35 éves zenekar énekeseként szerepelni.

"Döntésem semmiképpen sem hozható összefüggésbe a zenekar többi tagjával" – jelentette ki az énekes, aki egyébként azt mondta, nem hagy fel a zenéléssel a jövőben sem, de szeptember 3-ától már nem az Iris tagjaként fog tevékenykedni.

"A fiúk (a zenekar többi tagja – szerk. megj.) tiszteletben tartották a döntésemet. Szó sincs konfliktusról köztem és közöttük. Köszönöm a támogatásukat" – nyilatkozta a Rock FM-nek az énekes, aki nemrég májműtéten esett át.

Az Iris új énekese Toni Şeicărescu lesz, aki úgy nyilatkozott a Rock FM-nek: megilletődve fogadta el a zenekar felkérését. „Fel kell nőnöm az Iris nívójára. Mindent beleadok majd a színpadon" – fogadkozott az új vokálos. A zenekar jövőre új albumot ad ki, amelyen már Toni Şeicărescu hangja lesz hallható.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X