Kézdin mutatják be a szatmárnémeti színház gyerekelőadását


-A A+

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata november 18-án, hétfőn 10 órától és november 19-én, kedden fél 12-től játssza Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban a „Ludas Matyi Szatmárban” című előadását. A Fazekas Mihály, Móricz Zsigmond és Bessenyei István által jegyzett zenés darab minőségi kikapcsolódást kínál minden korosztály számára „6 és 106 év között”, olvasható a szervezők közleményében.

Az előadás külön érdekessége, hogy Fazekas Mihály klasszikusát a szatmári népi kultúra és a szatmári hagyományok közegébe helyezve gondolták újra az alkotók. A népzenével, néptánc-elemekkel és sok humorral fűszerezett előadás remek családi szórakozást kínál a közönségnek.

Fazekas Mihály Lúdas Matyija minden elemében az autentikus népmeséken alapul, mesés fordulatai és nyelvezete révén szorosan igazodik e népművészeti műfajhoz. A történet középpontjában az eszes parasztlegény, Matyi áll. A furfangos, becsületes, ám kissé öntörvényű népmesei hőssel szinte az első találkozáskor könnyű azonosulni.

Fazekas alkotása alapján Móricz Zsigmond realista színpadi művet írt, és az eredeti történet szereplőinek sorát Éva és Kobak alakjával bővítette ki. Mivel Móricz a falu embereinek és vásári sokadalmainak a részletes rajzával kissé eltávolítja a történetet a mese világától, a mű megjelenésekor éles bírálatot kapott. A kritikák ellenére Móricz szerette volna színpadon látni művét, ezért többször is átdolgozta, finomította azt.

A klasszikus történetből Bessenyei István színész-rendező sajátos szövegkönyvet dolgozott ki, amelynek felhasználásával izgalmas és tartalmas előadását állított színpadra. A rendező megszűrte Móricz burjánzó szövegét, és elsősorban a mesei elemekre és játékosságra összpontosított, amelyet népzenei kísérettel tár a nézők elé. Az előadásban komoly szerepet kap a szatmári néphagyomány, a helyi zene és néptánc, de szervesen beépül a történetbe a szatmári népi hiedelmek világa, és a tájegység sajátos nyelvezete is.

Az előadás szereplői: Ludas Matyi: Marosszéki Tamás, Döbrögi: Nagy Orbán, Évi: Bándi Johanna, Anyó: Méhes Kati, Kobak: Gaál Gyula, Ferke: Poszet Nándor, Szakácsné: Kovács Éva, Sára: László Zita, Hajdú: Péter Attila Zsolt. A produkció dramaturgja és rendezőasszisztense Bessenyei Gedő István, díszletét és bábjait Baráth Csaba Attila tervezte, jelmezei Szabó Anna munkáját dicsérik. A néptáncelemekkel megtűzdelt előadás koreográfusa Nagy Orbán, zenei vezetője pedig Fejér Kálmán. Az előadások ügyelője és súgója Dobos Kata. Az előadásban szereplő tánckar vezetője Szarvas Károly, táncosok: Szarvas Botond, Gáti Gábor, Kósa Krisztián, Belbe Sebastian Emil. Zene: Bertók Béla, Fejér Kálmán, Margit Tamás Tiberiu, Dula András.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X