Gecse Ramóna és Tollas Gábor kapta idén a Vastaps-díjat


-A A+

A marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat 69. évadjának első nagytermi bemutatója előtt díjazta Gáspárik Attila vezérigazgató a legtöbb előadásban játszó és a legtöbb próbán résztvevő színművészeket. A tavalyi évadhoz hasonlóan idén is Gecse Ramóna és Tollas Gábor kapta az elismerést.

Gecse Ramóna 27 éves, Marosvásárhelyen végezte a Színművészeti Egyetemet, jelenleg doktorandusz ugyanitt. Shakespeare Makrancos hölgyében Bianca, Kovásznai György Csontváry című darabjában a Leány és Angyal, a Mélyben (Éjjeli menedékhely) produkcióban Vaszilisza Karpovna szerepében láthajuk.

Tollas Gábor, a Makrancos hölgy Gremio-ja, az Éjjeli menedékhely Medvegyeve 2005-ben végzett szintén a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen. Ebben az évadban többek közt Páskándi Géza Kalauz nélkül drámájában láthatja a vásárhelyi színház közönsége.

A díjátadón Gáspárik Attila vezérigazgató Debreczeni Gabriellát, az egykori Székely Színház társulatának idén 80 éves színművészét is köszöntötte. A művésznő egészségügyi okokból nem lehetett jelen a rendezvényen. Elismerésben részesült ugyanakkor a társulat nyugdíjba vonuló hangtechnikusa, Magyarosi Alpár, és a színház szintén frissen nyugdíjazott gyártásvezetője, Bucur Ion.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X