Ady Endrére emlékeztek Margittán


-A A+

Ady Endrére, a magyar irodalom meghatározó alakjára emlékezett vasárnap a margittai magyar közösség. Az ünnepséget a margittai RMDSZ, a város önkormányzata, a helyi történelmi egyházak és civil szervezetek, valamint a Horváth János Elméleti Líceum közösen szervezte meg, immár tizenkilencedik alkalommal. 

Az Ady-megemlékezés ünnepi istentisztelettel kezdődött, ahol Sógor Csaba hirdetett igét. Majd az ünneplők a református műemléktemplom kertjében található Ady-szoborhoz gyűltek össze, hogy koszorúval tisztelegjenek a költő emléke előtt.

Sógor Csaba EP-képviselő beszédében kiemelte, Ady számára nagyon fontos volt a szülői ház, édesanyjáról meghatóan ír. „A költő azt vallotta, hogy nincs értékesebb, hatalmasabb és szebb, mint az élet. Az életet szolgálni ma is azt jelenti, hogy nem csupán panaszkodni tudunk a „magyar ugaron”, hanem szántani, vetni, aratni, virágos kertet ültetni” – fejtette ki Sógor Csaba.

Sógor Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy Ady Endre egy olyan próféta volt, aki látta a magyar társadalom minden betegségét és a pusztulást, amely fele tart.  „S ha Erdélyt elveszik?” – tette fel a kérdést 100 évvel ezelőtt, 1913-ban. Sokan nem értették és bírálták. Milyen jó lenne ma is meghallani prófétai intését és azokkal tartani, akik megtartani és nem elveszíteni akarják Erdélyt, az erdélyi magyar közösséget – mondta a képviselő. Zárszavában egy bibliai idézetre emlékeztetett, mely szerint „mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk”. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X