Három őszi bemutató a kolozsvári színházban


-A A+

Hétfőn, szeptember 3-án 10 órakor nyit a Kolozsvári Állami Magyar Színház jegypénztára (program: naponta 10.00-13.00 és 16.30-19.00 óra között, valamint az előadások előtt), illetve ugyancsak hétfőtől a Biletmaster.ro oldalon online is válthatnak jegyet a társulat előadásaira.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház 220. évada vette kezdetét a napokban, és mindjárt három új előadás próbáit kezdték meg egyidőben: a Romok igaz menedék című, Samuel Beckett szellemében színre vitt táncszínházi előadást Tompa Gábor rendezi, előadják Györgyjakab Enikő, Albert Csilla és Sinkó Ferenc. A bemutató tervezett időpontja szeptember 19, szerda.

Ugyancsak a színház igazgatója rendezi a szeptember 21-én bemutatásra kerülő Leonida gem session-t, amelynek alcíme: Caragiale nyomán szabadesésben.

Friedrich Dürrenmatt A fizikusok című drámáját, Lori Petermann rendezésében, október 12-én mutatja be a kolozsvári társulat.

Az évad egyik legfontosabb eseménye kétségkívül az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál harmadik kiadása lesz november 27. és december 9. között.

Idén sem maradnak el a vendégszereplések neves hazai és külföldi fesztiválokon: szeptember 28-án a Gianni Schicchi című, Silviu Purcărete rendezte előadást láthatja újra a közönség, amely az októberi Nemzeti Színházi Fesztivál alkalmával Bukarestben vendégszerepel.

Andrei Şerban Suttogások és sikolyok című előadását szeptemberben a Pilseni Nemzetközi Színházi Fesztiválon láthatja majd a közönség, az Übü király című, Alain Timar rendezte előadás pedig novemberben Párizsban vendégszerepel.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X