Díj és plakett készül Zsögödi Nagy Imre emlékére


-A A+

A Pál Aukciós Ház és Galériában rendezett kiállítással zárult a második alkalommal megszervezett Zsögödi Nagy Imre alkotótábor. Az idei tábor célja hangsúlyosan egy majdani Nagy Imre- díj létrehozása, illetve a díj emlékplakettjének megtervezése volt.

A meghívott képzőművészek több mint fele szobrász volt, ám a telepen alkotó textilművészek, grafikusok és festők is mindvégig a székely festőművész szellemiségét tartották szem előtt alkotás közben - emelte ki Túros Eszter művészettörténész a táborzáró kiállítás vasárnapi megnyitóján. Egy díjjal szemben elvárás lehet, hogy az lényegretörő, reprezentatív alkotás legyen.

Olyan munka, amely képes arra, hogy előhívja szemlélőjéből Nagy Imre világát. Van, aki ezt egyszerűségében éri el, általa jellemzőnek vélt portrét mintázva meg: időnként idealizálva, időnként realisztikusan megformálva azt, míg más a Nagy Imre vásznain életre kelt alakokat, portrékat építette be alkotásába, mondta a művészettörténész a kiállítók tevékenységéről.

„Vajon, ha most ő ott fenn mindezt látja, mit szól ehhez?" - tette fel a kérdést Márton Árpád csíkszeredai képzőművész, majd elmondta, valószínűleg nem értene egyet egy róla elnevezett díj létrehozásával, hiszen munkássága során Nagy Imrét sem halmozták el túlságosan díjakkal. A zsögödi festőt inkább egy művésztelep megszervezése foglakoztatta, egyik nagy álma volt, hogy létrehozzon egy alkotói közösséget Csíkban. Építőanyagot is szerzett a megvalósításhoz, ám a második világháborúban az megsemmisült.

A háború után is próbálkozott, ám a történelmi széljárás miatt ez a próbálkozás is megbicsaklott - mesélte Márton Árpád, aki személyesen ismerte „Imre bácsit", ahogyan sokan Nagy Imrét szólították. Végül 1973-'74-ben adódott lehetőség egy alkotótábor létrehozására, igaz, nem Zsögödön, hanem Gyergyószárhegyen. Nagy Imre nagyon határozottan a szárhegyi a szervezők mögé állt, és segítette őket. Élete végéig tiszteletét tette a táborban, érdeklődött az ott alkotó művészek felől, számonkérte, hogy kik vesznek részt és meg volt elégedve a táborral.

Most valósággá vált az álma, úgy, ahogyan azt ő elképzelte. „Hátha ez tábor teleppé alakul, ugyanis a művésztelep és a tábor között az a lényeges különbség, hogy a telepen állandó jelleggel pörög a cselekvés, a munka, míg a táborban megszabott időtől megszabott ideig folyik az alkotás" – mondta Márton Árpád, aki szerint „Imre bácsi" biztosan örülne, ha látná, hogy Csíkban a képzőművészeti élet nem lankad, hanem nagyon is komoly tevékenység zajlik a térségben.

A tárlat hétfőtől szeptember 15-éig látogatható 10 és 18 óra között, a csíkszeredai Pál Aukciósház és Galériában, a Szász Endre utca 28 szám alatt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X