Hiába menekült Romániába az RTL II Való Világa?


-A A+

Vasárnap indult az Való Világ című műsor első olyan évada, amelyet már Romániában bejegyzett csatornán (az RTL II-n) sugároznak. Noha a magyarországi média feltételezése szerint az RTL így akarta kijátszani a magyar médiahatóságot, (amely a Való Világ legutóbbi évada miatt több száz millió forintra büntette televízió-társaságot), Turos Lóránd, a román médiahatóság (CNA) tagja szerint erről szó sincs.

Magyarországon a Való Világ – amelynek vasárnap indult a legújabb, hatodik évada – az egyik legvitatottabb és legtöbb büntetést „kiérdemlő” műsor: a magyar Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa például 2011-ben 144 millió forintra büntette az RTL Klubot a Való Világ 2010 novemberi és decemberi adásai miatt. Ebből 130 milliót a kiskorúak védelmének megsértése, 14 milliót pedig a reklámszabályok megszegése miatt kellene fizetnie a csatornának. A magyarországi médiában elterjedt a feltételezés, miszerint az RTL „kistestvérét”, az RTL II-t azért jegyezték be 2012-ben Romániában, mert itt megengedőbbek a törvények.

Erre rá is erősített Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója is, aki a múlt év végén az Origónak adott interjúban azt mondta: a román és a magyar között nincsenek nagy eltérések, „de a gyakorlatban sokszor szigorúbb” a magyarországi médiahatóság. „Attól, hogy oda (Romániába – szerk. megj.) tartozik a csatorna, nem szándékunk durvább tartalmat adni, és minden esetben megpróbáljuk betartani a kiskorúakra vonatkozó magyar szabályozást is” – biztosította a közvéleményt.

A műsor Magyarország legnézettebb reality-jévé nőtte ki magát az évek során. A Való Világ 1 és a konkurens Big Brother párhuzamosan futott a képernyőn egyazon műsoridőben. A VV első szériája 1,5 milliós nézettségével még csak szorongatta a Nagy Testvért. A nagy áttörést a Való Világ 2 jelentette, mely 1,75 millió nézőjével „kiütötte” a BB2-t. A hatalmas sikerre való tekintettel az RTL Klub elindította első magyar fejlesztésű valóságshow-jának harmadik sorozatát, a Való Világ 3-at. 2010-ben, 6 évvel a Való Világ harmadik szériája után az RTL Klub ismét műsorára tűzte a produkciót. A kezdeti nehézségek után a műsor végül beváltotta a nézettséghez fűzött reményeket. (Forrás: Wikipédia)

Turos Lóránd, az Országos Audiovizuális Tanács tagja szerint azonban nem az enyhébbnek vélt médiatörvény vonzotta a magyarországi csatornát Romániába. „Annak, hogy több (nem csak magyarországi) televízió Romániában kéri bejegyeztetését, elsősorban az az oka, hogy Romániában nem létezik műsorszolgáltatási díj, míg Magyarországon ez éves szinten több tíz- vagy százmillió forintra rúg” – magyarázta. Tájékoztatása szerint bármilyen más uniós tagországban bejegyzett cég kérhet a CNA-tól műsorszolgáltatási jogot. „Szerencsére Romániában sem feltétel a sugárzási nyelv: ezért léteznek Romániában magyar, szerb, török nyelvű rádiók, televíziók” – tette hozzá.

Turos Lóránd szerint nem megengedőbb a román médiatörvény, sőt: bizonyos tekintetben szigorúbb akár a magyarországinál is. „Romániában például megtiltottuk a különböző betelefonálós, ezoterikus jósműsorokat. Magyarországon ez legális, az ottani hatóság megengedi, hogy ezekkel a műsorokkal nem kevés pénzt húzzanak ki naiv tévénézők zsebéből. Ráadásul az Erdélyben fogható műsorokban romániai, emeltdíjas telefonszám is megjelenik, vagyis a romániai hiszékeny televíziónézők pénztárcáját is megvágják” – mondta a médiahatóság tagja, aki hozzátette, felháborítja ez a jelenség.

A Való Világra  Magyarországon a villalakók meztelenkedése, explicit szexuális tartalom, alkoholfogyasztás, trágár szavak használata és dohányzás miatt rótták ki a legtöbb büntetést. Turos leszögezte: az uniós normákkal összhangban elfogadott román médiatörvény ugyanolyan szigorúan fogja kezelni a jogsértéseket, mint a magyar.

Az Országos Audiovizuális Tanács által 2011-ben elfogadott, 220-as határozata (Kiskorúak védelme fejezet, II alfejezet, módosított, 18-as cikkely) értelmében 6 és 23 óra között tilos minden olyan produkció sugárzása, amelyben testi, lelki vagy verbális erőszakot alkalmaznak ismételten; szex-jeleneteket, obszcén viselkedést vagy trágár nyelvezetet használnak; embereket méltóságukban lealacsonyítanak.

Itt máris gondjai lehetnek a Való Világ producereinek, ugyanis a valóság-show romániai idő szerint 22.30-kor kezdődik. A műsornak így az első 30 percére a román médiatörvény korlátozásai érvényesek.

A korhatáros műsorokra vonatkozó cikkelyeknél a román törvény leszögezi: a 12 és 15 év fölötti korosztálynak ajánlott produkciókat napközben csak újravágott változatban lehet sugározni. Lévén, hogy a 15-ös besorolás alá eső Való Világ a villalakók meztelenkedésével, trágár beszólásaival és nemi aktusaival gyűjti a képernyők elé a fiatal nézőket, kérdés, hogy mi marad a műsor nappali verziójából, ha azt a médiatörvény minden betűjének eleget téve szalonképesre vágják.

A Való Világ menete: casting után a Villába szériánként változó (12-14 lakó költözik), és kezdődhet a kiszavazás. Először is egy kiválasztás, amikor is a villalakóknak ki kell választaniuk egy társukat, akit kint szeretnének tudni. A kiválasztott az első szériában egy, a második szériától kezdve még két játékostársára ráköti a zöld kendőt, akikkel párbajozni szeretne. Ez a kihívás. Ezek után az első szériában a "kiválasztott" és a "kihívott" megy párbajra, a második szériától pedig a nézőknek arra a párbajozó-jelöltre kell a legtöbb voksot küldeni, akit meg szeretnének mérkőztetni a kiválasztottal. Akire a legkevesebb szavazat jön, biztosan benn marad. A két kieső-jelölt tehát a kiválasztott és a (legtöbb voksot kapott) kihívott lesz. Ők párbajon vesznek részt, melyen a szerényebb szavazattal rendelkező játékos búcsúzik. A nyertes párbajozó visszamehet a Villába, és védettséget élvezve a következő kiválasztáson egy villalakó sem szavazhat rá.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X