Meghalt Sigmond István kolozsvári író


-A A+

Életének 78. évében szombaton Kolozsváron meghalt Sigmond István író, műfordító, a Helikon irodalmi folyóirat főmunkatársa - közölte az MTI-vel a Helikon szerkesztősége.

Sigmond István 1936. július 31-én született Tordán. A kolozsvári Bolyai Egyetem jogi karán végzett 1959-ben. 1973 és 1990 között a Kolozs megyei kulturális bizottság színházi szakfelügyelője volt, közben 1980-tól 1983-ig a Kolozsvári Állami Magyar Opera művészeti igazgatói tisztségét töltötte be. 1990 óta a Helikon felelős titkára, majd főmunkatársa volt.

A második Forrás-nemzedék prózaírói közül abszurd, ironikus látásmódjával, művészi és etikai tartásával tűnt ki. 1969 óta megannyi novellakötete és regénye jelent meg. A legutóbbi prózakötetét, az Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben! címűt 2013 végén mutatták be. Sigmond István 1972 óta tagja volt a Romániai Írók Szövetségének, 1990 óta a Magyar Írószövetségnek, 2005 óta pedig a Magyar Művészeti Akadémiának.

Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője az MTI-nek elmondta, Sigmond István betegsége ellenére rendkívül aktív volt, a Helikon idei második számában is publikált. Az író temetéséről később intézkednek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X