Törőcsik Mari: mint magánember megszűntem létezni


-A A+

Többé nem akar interjút adni Törőcsik Mari kétszeres Kossuth-díjas és Jászai-díjas színésznő – írja a Hír24 portál. A 78 éves művésznő nemrég veszítette el férjét, Maár Gyulát, akivel több mint 40 évig élt együtt.

„Nagyon kedvesek, hogy érdeklődnek a hogylétem felől, de egyszerűen elfogytak a szavak, nincs mit mondanom, és azt hiszem, ebben az életben már nem is lesz. Arra szeretném kérni önt és önön keresztül mindenkit, aki érdeklődik utánam, hogy interjú reményében soha többé ne keressenek! Félreértés ne essék, senkivel semmi bajom, de, hogy hogyan élek ezután, az mostantól tényleg nem tartozik senkire. Színházi felkérések még vannak, s ezekkel kapcsolatban - ha lesz miről - adok tájékoztatást, de mint magánember megszűntem létezni" – idézi a Hír24 Törőcsik Marit.

Törőcsik Mari és Maár Gyula története 43 évvel ezelőtt, egy filmforgatáson kezdődött. A férfi írta és rendezte a Prés című filmet, a főszerepre az akkor már ünnepelt színésznőt, Törőcsik Marit kérte fel. A szerelemből házasság lett, és közös gyermekük is ennek a filmnek köszönheti a nevét: Teréz.

„Szenvedélyes, nagy szerelem volt a miénk. Négy férjem volt, de nem véletlen, hogy Maár Gyula volt az első, akitől gyereket akartam. Mondtam is ott, a kórházban, amikor felébredtem a klinikai halálból: Te, Maár Gyula, drága, hogy tudjuk majd mi elveszíteni egymást? Hiszen mi nagyon összetartozunk, tiszteljük egymást, szeretjük a másikat emberileg, szeretjük a másikban a művészt..." - emlékezett Törőcsik Mari férjével való kapcsolatáról egy korábbi interjúban. Úgy tűnik, férje elvesztésével valóban lezárult egy korszak, többé nem hajlandó nyilatkozni a nemzet színésznője. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X