Temesváron ismét látható a Mellékhatások


-A A+

Szerdán, szeptember 12-én ismét láthatja a temesvári közönség a Woody Allen nyomán színre vitt, Mellékhatások című darabot, amelynek elsősorban műfaji meghatározása vonja magára a figyelmet a színlapon: "Frusztrációk és kétségek csak részben". A februárban bemutatott produkciót azóta megismerte a Szent György napok közönsége is, most pedig ezzel veszi kezdetét a színházi évad a Bega-parti városban.

Woody Allenről mindenkinek a neurotikus értelmiségi, a kicsi, szemüveges, New York-i entellektüel jut az eszébe, aki több időt tölt a pszichológusánál, mint partnerével, szüleivel vagy a munkahelyén. Azoknak, akik a figura mögé próbálnak látni, elsősorban a sikerfilmek (Annie Hall, Hanna és nővérei, Fogd a pénzt és fuss! stb.) rendezője jut eszébe. Pedig Allen nem csupán elsőrangú forgatókönyvíró, rendező és összetéveszthetetlenül egyedi színész, hanem színpadi szerzőként és - négy kispróza kötetével - novellaíróként irodalmi babérokra is tör. A kisprózákban némileg átöltöztetve ugyan, de ugyanazokat az elemeket fedezhetjük fel, mint az Allen-filmekben: az értelmiségi, finom szellemeskedést, a néhol brutálisan abszurd poénokat, a mindent a szatíra görbe tükrén át szemlélő életfelfogást.

A temesvári Csiky Gergely színház stúdiótermében szerdán, este 7-től műsorra tűzött előadás a hónap végén, szeptember 29-én Nagyváradon, a Rövid Dráma Fesztiválján vendégszerepel majd.

A Csiky Gergely Színház első bemutatójára szeptember 19-én, szerdán kerül sor. Henrik Ibsen Peer Gynt című drámája a budapesti Forte Társulattal készül koprodukcióban. A nagytermi előadás a bemutató utáni napon, csütörtökön is megtekinthető 18 órától.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X