Manele-elemzés III: A Schengen-övezet és a pénzszerző fenegyerekek


-A A+

Folytatjuk a manele-elemzések sorát: Kustán Magyari Attila kollégánk most is egyik kedvencét, Florin Minune (magyarul körülbelül: Csoda Florin) és dalba foglalt hitvallását ismerteti meg azokkal az olvasókkal, akik a román nyelv ismerete hiányában még nem kerültek kapcsolatba ezzel a jellegzetesen balkáni műfajjal.

A kelet-európai gazdasági, politikai és társadalmi állapotokra hívja fel a figyelmet Florin Minune Au pus-o românii című dalában, amely éles kritikát és erőteljes optimizmust képes felmutatni a rendelkezésére álló négy percben.

Florin Minune teljesítményéről korábban már értekeztem, érdemes ezért a szóban forgó slágert is elemezni. A videoklip rögtön szimbólummal indít: a külföldről hazaérkező románok ugyanis egy hídon állnak, a híd pedig a kapocs jele, ugyanakkor az elutazásé vagy visszatérésé. Már az első pillanatokban, amikor a dal felcsendül, látjuk, amint a külföldi munkások és az itthoni rokonok találkoznak, ölelkeznek, megcsókolják egymást.

Ezt követően egy kisebb konvoj látható, és már halljuk is Minune jellegzetes hangját, ahogy arról énekel: visszatértek a șmecherek (șmecher: lefordíthatatlan román szó, jelentése kb: ügyeskedő, talpraesett, ravasz, mindez erkölcsi fenntartások nélkül) az országba – sőt, az összes șmecher visszatért az országba a brit pénzzel és a drága autókkal együtt („lire sterline și limuzine”). Florin egy remek képpel ábrázolja mindezt: „nézd, ahogy a valuta átlépi a határt” (uite, uite valuta trece granița”).

Miután mindezt elismétli az anyósülésről, mindvégig a hallgatóság felé gesztikulálva, a refrént is elénekli, amely azt hirdeti, a románok megcsinálták, mert ők – és egy archaikus fordulat – a „jupân”-t testesítik meg, azaz az urat, a gazdát. Ezzel arra céloz, hogy mindig a kezükben tartják a hatalmat, akkor is, ha épp Londonban mosogatnak, vagy Spanyolhonban epret szednek. Minune ugyanakkor nem bánja a Schengen-övezettel kapcsolatos elutasításokat, mert ott már úgysincs pénz, állítása szerint: „valuta din spațiul Schengen toată au adus-o” (mind elhozták már a pénzt a Schengen-övezetből). A refrénben azt is elmondja, amikor a pénz rögeszméjükké válik, ágyúval lőnek, és „azzal vége” („asta facem când pe banii ni se pune pată, mergem dincolo si dăm câte un tun și gata”) (ezzel a mondattal igazából tősgyökeres román ismerősöm sem tudott mit kezdeni).

Minune azt is hozzáteszi még, hogy nekik méltóságuk van és magabiztosak, továbbá, hogy nincs ellenfél, aki szembeszállna velük. Valamilyen okból aztán azzal folytatja, hogy a kockáztatás pénzt és hatalmat jelent, ők pedig nagyszerű srácok („băieți de firmă”), és erőseket lőnek az ágyúval. Vagy jól zenélnek – nem tudni („dăm tunuri grele”).

https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=3Uulf4jQazM

A továbbiakban gyakorlatilag ismétlés következik, bár az még kiderül, hogy amit ők tesznek, az a șmecherie egy felsőbb szintje („super jmecherie”), és nagyon erőteljes ütés („super lovitură”). A klip közepén aztán láthatóan hazaérkeznek, mert az úttól el nem fáradt Florin máris mikrofont ragad magához, és előadja az aktuális dalt.

Az előző elemzés is bizonyította már a fiatalember tehetségét, ez pedig csak megerősíti bennünk a tudatot, hogy milyen érzékeny és bölcs művész is lakozik az ifjú dalénekesben.








EZT OLVASTA MÁR?

X