Hatházi András laudációja Senkálszky Endréről. Apai nagyanyám az ajtó mögötti ruhásszekrény aljában  rejtegetett három vaskos kötetet. Tolnai: A világháború története – egy, kettő, három. Valamikor kívülről fújtam a fontosabb eseményeket: Ferenc Ferdinánd főherceg trónörökös és fenséges neje, Hohenberg Zsófia a szarajevoi polgármesteri hivatal előtt éppen beszállnak az automobilba… Gavrilo Principet meglincselik a feldühödt bosnyák kereskedők… Sabác és Przemysl ostroma… Muszka kémek Csernovitzban… Akkoriban számomra a történelem 1914-ben indult.

Én egyébként nagyon szeretek az idővel játszani. Azt számolgatni például, hogy ezelőtt negyvenöt évvel Bandi bácsi immár harminc éve színész volt.

Míg én ma elmondhatom, hogy mindössze húsz éve van lehetőségem Bandi bácsival együtt játszani.

És beszélgetni vele.

Például arról, hogy máris nyugdíjba mennék, akár már holnaptól kezdődően, csak hogy végre kiélhessem eredendő lustaságom. És hogy megtapasztaljam azt, hogy valóban igaz-e Bandi bácsi, hogy jaj annak, akitől elveszik a játékszerét?

Én nem tudom, hogy az égi és a földi rendezőknek és direktoroknak milyen terveik vannak… Egyébként is bőven elég, sőt, több mint embertpróbáló feladat megérteni instrukcióikat. De a próbatáblát minden délben meg kell nézni, a munka kezdésére mindig tökéletesen késznek kell lenni, smink és jelmez idejében meg kell hogy legyen, a kellékeket le kell ellenőrizni, a járásokat nemkülönben, a szöveget minél hamarabb és minél pontosabban meg kell tanulni, a mozgásokat rögzíteni és csíszolni kell, a gesztusokat be kell gyakorolni, a koreográfiát tökéletesíteni vagyunk kötelesek, és a napi kétszer négy órás próbát töretlenül végig kell állni, majd utána zöldre festve be kell lépni a kádba és onnan ismét vissza. (Arról nem is szólva, hogy ott vannak az előadások is… Hiszen ha már az ember kilencven és egynéhány évesen nem teniszezik, van ideje bőven dolgozni! Mert kell dolgozni.)

Mennyi kell! Merthát ugye: a színház egy nagy „kell”! Kell a SZÍNHÁZ!

Aztán az embert díjazzák, Előbb vagy utóbb, ezért avagy azért – mindegy, jólesik. Akik úgy döntöttek, hogy érdemesek vagyunk, minden bizonnyal jó szándékkal tették azt. És köszönjük. Mégis az élet, még a legnagyobb művészé is, azt hiszem, az apró dolgok tárháza. Be kell fizetni az adót, ki kell egyenlíteni a számlákat, le kell menni a boltba, port kell törölni, küszködni az étvágytalansággal… Görgetni váratlanul előbukkanó emlékeink: Bandi bácsi – miután a rendező óvatosan sugallja neki, hogy az idős grófnak fel kéne sietni az emeletre – mindannyiunk ámulatára, kettesével véve a fokokat felviharzik a lépcsőn, majd visszafordul, és könnyedén megkérdi, hogy erre gondoltak-e?  Vagy amikor Bandi bácsi egy egész felvonásnyit ül összegubózva a bőröndök alatt az ágyban, hogy majd Firszként (akihez bemaszkolt, mert „nyolcvansokévesen” nem érezte magát elég öregnek!) elmondhassa, hogy márpedig ő itt marad. Meg a viccelődés a buszon, miszerint Bandi bácsi lassan kimarad a társasjátékokból, mert azokat általában 3 éves kortól 99-ig ajánlják… És az is, amikor Bandi bácsi játékosan (hogyan is másként?) megdicséri a fodrásznőt, mondván: ügyes leány! Mert hát a színészek valóban mondanak ilyeneket. Főleg ha – az események történtének idején – már több mint hatvan éve koptatják hűségesen ugyanannak a színháznak a deszkáit, és a fodrásznő még csak alig ötvenvalahány éves.

És mi minden nem történik még egy színésszel!

Főleg ha kerül egy nála jó tíz-tizenöt évvel fiatalabb nyugdíjas, aki – istenem, milyen bosszantó! – sajnos begyepesedett már, és képtelen lépést tartani a századdal, az évezreddel. Aki nagyon is ott ragadt a saját modorában, aki képtelen minden pillanatban megújulni, akinek a felfogása még mindig csak a hetvenes-nyolcvanas években jár, holott színház ma is van, kettőezertizenkettőben, és lesz még néhány évig!

Elvégre a százötven éves évfordulón ott voltunk, a százhetvenötösön is, a kétszázason is felléptünk, és hamarosan nyakunkon a kettőszázhuszonötös. A többit majd még meglátjuk…

Hiszen az Életmű-díjak is csak azért vannak, hogy az ember elmondhassa: hej, még csak most kezdek belejönni igazán!

Sok sikert, Bandi bácsi! És – ami színészek közt igazán ritka! – tiszta szívből, a legőszintébb szeretettel gratulálunk!