Száz éves a Székely Nemzeti Múzeum épülete


-A A+

A sepsiszentgyörgyi múzeum 2012. szeptember 19-én, szerdán 19 órai kezdettel ünnepli épületegyüttesének százéves fennállását.

A Székely Nemzeti Múzeum alkotója, Kós Károly nevét viseli.
1912 őszén a múzeum vezetősége Sepsiszentgyörgy városhoz fordult állandó, a működését biztosító támogatásért. Az intézmény egyébként abban a szerencsés helyzetben van, hogy 100 évvel ezelőtt is, és most is az önkormányzatok feltétlen erkölcsi és anyagi támogatását élvezi.

Az említett kérelem utáni évtől, vagyis 1913-tól rendszeresített, jelentős összeg folyósítása létfontosságú volt az intézmény működése számára.1194659

Jelképes az is, hogy az intézmény vezetőségében a várost Gyárfás Jenő festőművész képviselte, akinek nevét ma a múzeum képtára is viseli. A "székely művelődés temploma" azóta is szolgálja a tudományos- művészeti életet, a helyi közösség támogatta nyitás jegyében.

A centenáriumi ünnepség alkalmával avatja a múzeum a Kós Károly által még 1914-ben megtervezett kovácsoltvas lámpásait, az olaszteleki vasműves, Nagy György kivitelezésében, és ekkor kerül bemutatásra a múzeumépületeket ismertető színes könyvecske is.

A szerda esti rendezvényen Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke mond ünnepi köszöntőt, a Kónya Ádám Művelődési Ház kórusa pedig
Bartók Béla- és Kodály Zoltán-műveket ad elő.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X