Az imposztorral és A fösvénnyel készül a Tamási Áron Színház


-A A+

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban már lezárult Moliére A fösvény című darabja próbáinak első szakasza. A világ egyik legismertebb komédiája ezúttal Bocsárdi László rendezésében készül, a címszerepben pedig Pálffy Tibort láthatják a nézők.

Szerelem és zsugoriság, atyák és ivadékok (homlokegyenest eltérő) házassági tervei alkotják azt a robbanóanyag-keveréket, mely a darabot működteti, s amely néhol az abszurd határát jócskán átlépő bohózati helyzetek során az egyetemes vígjáték-irodalom egyik legemlékezetesebb alkotásává teszi ezt a francia klasszikus vígjátékot. Az előadás első próbaszakasza már lezárult, A fösvény próbái decemberben folytatódnak, a bemutatóra pedig december 31-án kerül sor.fosvenyproba1

Az új évad első bemutatója Spiró György Az imposztor című darabjából készül Keresztes Attila rendezésében, akinek A csárdáskirálynő és A szabin nők elrablása című nagy sikerű előadások után ez lesz a harmadik sepsiszentgyörgyi rendezése.

Az előadás a színház nagytermében kerül bemutatásra, a főszerepben pedig Biró Józsefet, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét láthatja a közönség, aki ugyancsak játszott már szentgyörgyi előadásban: a 2003/2004-es évadban készült Antigoné Kreón szerepét alakította, mely alakításért a Román Színházi Szövetség (UNITER) díjra is jelölte a legjobb főszereplő kategóriában.imposztorproba2

Október közepére várható Ny. V. Gogol Egy őrült naplója című elbeszélése alapján készült monodráma bemutatója Mátray László előadásában.matray

A történet egyszerű: kisszerű létezésének és elérhetetlen vágyainak szorításában egy ember megőrül. Akár mi is lehetnénk, ha nem óvakodnánk talán túlságosan is attól, hogy a normális és az abnormális között húzódó vékony határ közelébe merészkedjünk. Gogol klasszikusa a világirodalom egyik legmegrendítőbb vallomása az emberről, aki a társadalmi kötöttségek és a személyiség ellenőrizhetetlen vágyainak harcában alulmarad.

A tervek szerint január folyamán kerül bemutatásra Neil LaBute Some girl(s) (Micsoda csaj(ok) című férfi-nő kapcsolatokról szóló kortárs amerikai darabja, melyből éppen most forgatnak filmet a tengerentúl. Neil LaBute darabja a főszereplő érzelmes, csalódásokkal teli, visszás vagy épp komikus élményein át tapint rá férfi és nő kapcsolatának problematikus pontjaira.

Házassága előtti utolsó kalandként a darab főszereplője végigjárja eseménydús legény-életének egykori színhelyeit, sorra felkeresve egykori szerelmeit. Az Off-Broadway egyik legnevesebb szerzőjének darabja a fiatal román rendező-korosztály egyik legkiemelkedőbb, 2004-ben UNITER-díjjal kitüntetett rendezője, Radu Alexandru Nica rendezésében kerül színre a színház Kamaratermében.

A következő év februárjára várható A végítélet napja című Ödön von Horváth darab bemutatója Zakariás Zalán rendezésében. E sajátosan horváthi szomorújáték az embernek az eltitkolt bűnnel való viszonyát ábrázolja, arra a kérdésre keresi a választ, hogy egy véletlenül elkövetett súlyos baleset okozója vajon meddig tudja elfojtani a lelkiismerete szavát. A végítélet napja című darab a lélektani dráma és a krimi furcsa ötvözete, melyben az események ellenállhatatlanul sodródnak a végkifejlet felé. Ödön von Horváth nevével a Bocsárdi László által rendezett Kasimir és Karoline című előadás kapcsán (2001) már volt alkalma találkozni a sepsiszentgyörgyi közönségnek.

Az évad utolsó új produkcióját Radu Afrim, a hazai színházi élet kirobbanó tehetségű, többszörös UNITER-díjas fiatal rendezője viszi színre a Tamási Áron Színházban. Radu Afrim Sepsiszentgyörgyről emelkedett az Európa-szerte elismert rendezők sorába; a szentgyörgyi Andrei Muresanu Színház társulatánál rendezett előadásaival aratta első sikereit, és máig állandó alkalmazottja ennek a társulatnak. Legutóbb Line Knutzon Előbb megszületsz (Mai întâi te naşti) című drámáját vitte színre Szentgyörgyön, mely előadás a REFLEX 2 Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében is látható volt. Radu Afrim elsősorban a kortárs színházi szövegek iránt érdeklődik, de hogy milyen darabot rendez 2013 tavaszán a Tamási Áron Színházban, az egyelőre még titok.

A 2012/2013-as színházi évadban a hat új előadás mellett legalább ugyanennyi felújított produkció is színpadra kerül az elmúlt évadok legfontosabb előadásai közül, valamint egy bérletes vendégjátékot is láthat a szentgyörgyi közönség. Székely Csaba Bányavirág című kortárs komédiája a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös produkciója, mely az elmúlt évadban a színházi szakma valamennyi fontosabb díját begyűjtötte itthon és Magyarországon egyaránt.Banyavirag

Az előadás rendezője a sepsiszentgyörgyi származású Sebestyén Aba, aki a marosvásárhelyi színház színésze, a marosvásárhelyi színművészeti egyetem tanára, a Yorick Stúdió Színház vezetője. Székely Csaba fekete humorral teli darabját az idei Szent György Napok kulturális programja keretében már láthatta a helyi közönség, az előadás akkor is nagy sikert aratott Sepsiszentgyörgyön.

Új bérletrendszer Szentgyörgyön

Összegezve az elmúlt évek tapasztalatait, a Tamási Áron Színház vezetősége úgy döntött, hogy megszünteti az eddigi, napokhoz és közösségekhez kötött bérletrendszerét, és csak egyetlen bérlettípust árusít az új évadban, mely mindenki számára egyaránt érvényes, és sokkal nagyobb szabadságot biztosít a nézőknek, mint a korábbi bérletek. Az új bérletet Ábel elnevezéssel forgalmazza a Tamási Áron Színház.

Az utóbbi évadokban egyre dinamikusabbá vált Sepsiszentgyörgyön a színház és közönség kapcsolata, így tulajdonképpen egy közönségigénynek igyekszik megfelelni az új bérletrendszer. Az Ábel bérlet bármikor, bármilyen előadásra érvényes, egy előadás többszöri megtekintését is lehetővé teszi, és egyszerre több személynek is belépést biztosít a Tamási Áron Színház és az M Studio Mozgásszínház minden előadására, nemcsak az új produkciókra, hanem a műsoron tartott korábbi előadásokra, valamint a színház által meghívott bérletes előadásokra is. A bérlet-tulajdonosnak csupán annyi a feladata, hogy helyfoglalásért időben bejelentkezik a Városi Kulturális Szervezőirodában személyesen vagy telefonon.szinhaznap

Az új bérletek egységesen 5 belépésre szólnak, áruk pedig ugyanannyi, mint az elmúlt évad bérleteié: felnőtteknek 50 lej, pedagógusoknak, kulturális területen dolgozóknak, és ifjúsági szervezetek tagjainak 40 lej, nyugdíjasoknak, diákoknak és vidéki nézőknek 25 lej. Mivel öt személy egyből elhasználhat egy bérletet, az Ábel bérletek egész évad folyamán megvásárolhatók lesznek, az el nem használt bérlet-kockák pedig a következő évadban is érvényesíthetők.

A bemutató előadásra szóló Tamási Áron bérletek ára változatlanul 80 lej, ezekkel a bérletekkel a színház öt bemutatója mellett az M Studio Mozgásszínház három új produkcióját lehet megtekinteni. Azok számára, akik az új évadban is támogatni szeretnék a Tamási Áron Színházat, idén is meghirdeti a színház a Mecénás bérletet, mely minden előadásra érvényes: az új bemutatók, felújított produkciók és a színház által szervezett vendégjátékok mellett az M Stúdió és Cimborák Bábszínház bemutatóira és bármely előadására belépést biztosít.

A Mecénás bérletek ára sem változott az elmúlt évad óta, egy bérlet 550 lejbe kerül. A mecénások támogatása anyagi és erkölcsi szempontból egyaránt fontos a színház számára, ezért a színház vezetősége nyilvánossá teszi a bérlet-tulajdonosok neveit egy őket megillető kiemelt fontosságú helyen a színház előcsarnokában és az intézmény honlapján is.

Az új évad bérletei megvásárolhatók a Városi Kulturális Szervezőirodában (Szabadság tér 1. szám); vagy lefoglalhatók telefonon, a 0267 312 104; 0728 083 336 és 0745 589 214-es telefonszámokon.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X