Kezdődik a Kolozsvári Tavasz népzene- és néptáncfesztivál


-A A+

Hétfőn kezdődik a kolozsvári magyar néptáncegyütteseket támogató civilszervezetek közös rendezvénye, a Kolozsvári Tavasz. A rendezvénysorozat 2008 márciusa után immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre. A szinte egyhetes műsor megpróbál egy színvonalas programot biztosítani a tradicionális népi kultúrát, s ezen belül hangsúlyosan a népzenét és néptáncot kedvelő közönségnek. A fesztivál keretében kerül sor a XII. Ifjúsági Néptánctalálkozóra is, a Kolozs megyei magyar néptáncegyüttesek találkozójára.

A Kolozsvári Tavasz népzene- és néptáncfesztivál szervezői a Bogáncs – Zurboló Egyesület, az Ördögtérgye Egyesület és a Szarkaláb Kulturális Egyesület.

A KOLOZSVÁRI TAVASZ PROGRAMJA:

Március 10. (hétfő)

•             17.00 – „Vértől megszentelt mezők” – gyerekrajz-verseny díjazása és kiállítás-megnyitó a Heltai Alapítvány székházában.

•             20.00 – Kolozsvári Táncház a Heltaiban.

Március 11. (kedd)

•             18.00 – Heltai Gyerektáncház.

Március 12. (szerda)

•             17.00 – „Hoppszahuszár kívánsága” – V–VI. osztályosok önálló mesepályázatának eredményhirdetése és díjazása a Heltai Alapítvány székházában.

•             19.00 – Gondolatok a régiekről – Gyimes – a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes új bemutatója a Diákházban, rendező-koreográfus Sára Ferenc.

Március 15. (szombat)

•             10.00 –  Ki mit tud? – VII. osztályosok közművelődési vetélkedője a Heltai Alapítvány székházában.

 

Március 13–15. (csütörtök – szombat) – XII. Ifjúsági Néptánctalálkozó

A Kolozs megyei magyar néptáncegyüttesek találkozója

– 2014. március 13–15. –

A kolozsvári Ifjúsági Néptánctalálkozó 1992 óta kétévente sorra kerülő ifjúsági néptáncfesztivál, a Kolozs megyei magyar néptáncegyüttesek találkozója. Az Ifjúsági Néptánctalálkozó alapvető célkitűzése, hogy régiónk fiatal műkedvelő és hagyományőrző néptáncegyütteseinek rendszeres fellépési, „megmérettetési” lehetőséget biztosítson. A találkozó egyben remek alkalom a résztvevő együttesek közötti ismerkedésekre, kapcsolatfelvételekre. A 2014. március 13–15. között tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő találkozó főszervezője a kolozsvári Bogáncs – Zurboló Egyesület, társszervezője a Magyarfenesi Önkormányzat, támogatói a Communitas Alapítvány, a Kallós Zoltán Alapítvány, a Kolozsvári Magyar Opera, a Kolozs megyei Népi Alkotások Háza, a szamosújvári Téka Alapítvány és a Tranzit Alapítvány, médiapartnere a Kolozsvári Rádió.

Március 13. (csütörtök) – Tranzit Ház

•             18.00 – a Kallós Zoltán Alapítvány kolozsvári magyar népzenészképző tanfolyamának bemutatkozó koncertje.

•             19.00 – Rózsa Sándor – a szamosújvári Kaláka Néptáncegyüttes táncszínházi előadása.

•             20.00 – Táncház a Harmadik zenekar közreműködésével.

Március 14. (péntek) – Magyarfenesi Kultúrotthon

•             17.00 – a Magyarfenesi Vegyeskar és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet 1848-as megemlékezése.

•             18.00 – XII. Ifjúsági Néptánctalálkozó, a Kolozs megyei magyar néptáncegyüttesek előadása, fellépnek: a dési Aranyeső, a gyalui Tulipántos, a györgyfalvi, a kalotaszentkirályi Felszeg Gyöngye, a körösfői, a magyarpalatkai, a mérai Figurás, a széki Szalmakalap, a tordatúri Boglya és a várfalvi Aranyosszék hagyományőrző gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek, valamint a Zurboló Táncegyüttes.

•             21.00 – Táncház a Harmadik zenekar közreműködésével.

Március 15. (szombat) – Kolozsvári Magyar Opera

•             19.00 – a XII. Ifjúsági Néptánctalálkozó gálaműsora március 15 tiszteletére, fellépnek a kolozsvári magyar néptáncegyüttesek: az Apróbogáncs, a Kisbogáncs, a Bogáncs, a Kalotaszeg, az Ördögtérgye Utánpótlás, az Ördögtérgye, a Szarkaláb és a Zurboló, ünnepi beszédet mond Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere.








EZT OLVASTA MÁR?

X