Ifjú szónokot választottak Sepsiszentgyörgyön


-A A+

Morár Ervin lett a Székely Március szónokverseny idei győztese, ő mond majd ünnepi beszédet március 15-én a sepsiszentgyörgyi ifjak nevében.

Idén hatodik alkalommal került megrendezésre a Székely Március Szónokverseny Sepsiszentgyörgyön. Az idei eseménynek a Székely Mikó Kollégium díszterme adott otthont. A versenybe benevezett szónokoknak két óra alatt kellett megírniuk március 15-i beszédüket – felhasználva a kapott idézeteket -, majd ezt követően elő kellett adniuk a zsűri előtt.

A zsűrit idén Sztakics Éva alpolgármester, Dobra Judit irodalom szakos tanárnő és Kondor Ádám, az EMI elnökségi tagja alkotta. Az zsűri szerint a színvonal idén is magas volt, végül a harmadik helyezést Szakács György nyerte el, második helyen Kiss Hunor végzett, míg a Székely Március Szónokverseny győztese Morár Ervin lett.

Az est hangulatát Bencze Melinda szavalattal és Ráduly-Baka Rebeka énekkel emelte.

Az ünneplő közönség március 15-én a város által szervezett ünnepségen hallhatja a nyertes szónok beszédét.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X