Újabb ókori fal omlott le Pompejiben


-A A+

Egy hozzávetőleg másfél méter széles, egy méter magas fal omlott le csütörtökön Pompeji ásatási területén - jelentette az olasz kulturális tárca. Ez alkalommal nem az eső mosta el az egykori pompeji lakóház utcai falát. Az ókori fal magától dőlt össze. Az omlást az ásatásokat felügyelő őrök vették észre.

Grete Stefani, a pompeji ásatási terület igazgatója a helyszínen végzett kárfelmérés után közölte, hogy az omlás szerkezeti okokból történt. A sajtónak elmondta, egy régészekből és mérnökökből álló szakértői csoport pénteken folytatja a vizsgálatot.

Az újabb falomlás az ásatásoknak egy nem látogatható részén történt az ókori város V. régiójában.   Nem ez volt az első falomlás Pompejiben: 2010 óta az ókori város megmaradt épületei folyamatosan mállanak. Március elején a pompeji Vénusz-templom, egy sír és egy üzlethelység fala dőlt össze, akkor a heves esőzések miatt.

A római kulturális tárca éppen csütörtökön jelentette be, hogy harminc új őrt vesz fel a pompeji ásatások területére. Felgyorsítják azt a közbeszerzési pályázatot is, amelynek segítségével biztonsági videokamera rendszert szerelnek fel Pompejiben. Ennek szükségessége a héten derült ki, miután két freskótöredék is eltűnt Pompejiből. Az egyiket egy épület faláról szedték le, a másikat a helyi restaurátor műhelyből lopták el, majd a tolvaj postán visszaküldte Pompejibe.   








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X