Ünnepélyesen megnyitották a 2012-es Nemzeti Vágtát


-A A+

Koszorúzással, ágyúszóval, a versenyzők ünnepélyes fogadalomtételével megnyitották a 2012-es, immár ötödik Nemzeti Vágtát szombat délelőtt Budapesten a Hősök terén. A rendezvényhez kapcsolódva több mint 70 település polgármestere és a kormány képviselői a lovaskultúra presztízsének visszaállításáról folytattak eszmecserét.915vagta

Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke, Mondok Gyula társelnök, Székely Tibor főkapitány, illetve gróf Károlyi László, gróf Károlyi István dédunokája koszorúkat, a versenyen részt vevő 72 település polgármesterei, illetve képviselői pedig virágokat helyeztek el a Magyar Hősök Emlékkövénél. 

Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára azt mondta: sok-sok közösség vágya, kitartó munkája és küzdelme kellett ahhoz, hogy megvalósuljon Magyarország népszerű lovasrendezvénye, a Nemzeti Vágta. Azt mondta: a Nemzeti Vágta segítségével "életre kelthetjük és használatba vehetjük hagyományainkat, hogy azok a régiek bölcsességéből és tradícióiból táplálkozva hozzáadjanak valamit jelenünkhöz".

Székely Tibor, a vágta főkapitánya szerint az elmúlt öt évben a vágta elérte, hogy Magyarország több száz településén újra ügy legyen a lovaglás és a lovassport. Ez alatt az idő alatt összesen 15 új lovaspálya épült a vidéki előfutamoknak köszönhetően, a huszár név pedig "visszanyerte régi fényét", és ismét bekerült a magyar köztudatba.

Az ünnepi beszédeket követően a magyar hagyományőrző huszárok közreműködésével felvonultatták Magyarország történelmi zászlósorát, köztük hét tipikus lovassági zászlóval. A versenyzők bevonulását és ünnepélyes fogadalomtételét követően a kishuszár vágta előfutamaival kezdetét vette az ötödik Nemzeti Vágta. 915nemzeti-vagta1

A versenyző 72 település polgármestereivel és a kormány meghívott képviselőinek részvételével reggel megtartották a polgármesterek reggelijét is, amelyen a lovaskultúra presztízsének visszaállításáról, a lovaglás támogatásáról és a lovassport jelentőségéről is szó esett.    

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntő beszédében elmondta, hogy a kormánynak meg kell teremtenie azokat a feltételeket, amelyekkel támogatja az ország értékeit, a kreatív magyar elmének pedig arról kell gondoskodnia, hogy a kultúrába "beleforgatható üzletet" teremtsen.

A miniszter kifejtette: az európai uniós források 11 milliárd forintos keretet biztosítanak az oktatási intézmények fejlesztésére. Ebből az összegből pedig lehetőség van a lósporttal kapcsolatos létesítmények infrastruktúrájának fejlesztésére is. "Célunk, hogy a mindennapos iskolai sportba is integrálni tudjuk a lovaglást, ebben pedig a polgármesterek és az önkormányzatok is komoly segítséget tudnak nyújtani" - mondta. 

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint "a lovaskultúra nagy nemzeti reneszánszát éljük", amely nagyban köszönhető az ötéves Nemzeti Vágtának is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X