Filmtett-pályázatok: nyertesek, tábor, határidők


-A A+

Megvan az a 8 nyertes pályázó, aki a Filmtett forgatókönyvíró-rendező csoport gyorstalpalóján részt vehet.  Ez egy ingyenes tusnádfürdői hétvége, amelyen Maruszki Balázs forgatókönyv-fejlesztőtől és Szerekes Csaba forgatókönyvíró-rendezőtől kérhetnek tanácsot a résztvevők május 1. és 4. között. A nyolc forgatókönyv közül négyből lesz film a nyári alkotótábor idején, amelynek július 29. és augusztus 8. között Nyárádszentlászló ad majd otthont.

„Összesen 33 pályázat futott be hozzánk a felhívás nyomán, a pályázatokat pontozta Maruszki Balázs és Szekeres Csaba, a tusnádfürdői műhelymunka két vezetője, Durst György producer, a Filmtett filmes alkotótáborának egyik alapítója, illetve egy pontszámot adott a szervezőcsapat is” – olvasható a Filmtett honlapján.

A pontok összesítése alapján a nyertes pályamunkák (ábécérendben):

Bács Ildikó: Hinta

Cibulya Nikol: Szerelem első vágásra

Fazekas Gyöngyi: Saudade

Iván István: Hinta-Palika

Nagy Tibor: A csomag

Szabó Mátyás: Gyerekek

Székely Előd Antal: Hinta-palinta

Szentpéteri Áron: Szentlászló

A Filmtett meghirdette a nyári workshop részvételi pályázatát is. A tábor 13. kiadásánál ismét vannak új csoportvezetők: elvállalta a szervezők felkérését Ferenczi Gábor rendező és Medvigy Gábor operatőr, a színészcsoport élére 8 év után visszatér Dimény Áron, a filmkritikusoknál pedig a tavaly megismert Strausz László mellett a gyakorlati „órákat" Jakab-Benke Nándor filmkritikus, szerkesztő fogja tartani.

Idén is a Filmtett-táborozók között lesz Durst György producer, a tábor egyik alapítója és alapembere, Czakó Judit és Mezei Áron vágó, Várhegyi Rudolf és Zányi Tamás hangmérnök, Boros Melinda gyártásvezető, Patrovits Tamás és Bertóti Attila animációs rendező, illetve Bántó Csaba operatőr.

11 alkotócsoportba lehet jelentkezni, a pályázat határideje április 18 azok számára, akik részvételidíj-kedvezményt igényelnek, a végleges határidő április 25. A pályamunkák közül a csoportvezetők választják ki a befutókat.

Minden részletet megtaláltok itt

"Az alkotóműhely továbbra is nonprofit alapon működik - pályázati díja nincs, a beugró pedig nem fedezi egy személy szállás-kaja ellátását sem, a fennmaradó összeget pályázati úton próbáljuk előteremteni" - írják a szervezők.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X