Műemlékvédelmi díj Horváth Annának és a Teleki Alapítványnak


-A A+

Kedden délután adták át az idei Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Díjakat Kolozsváron, a Ferences-rendi kolostor refektóriumában. A szakmai díjat a Teleki László Alapítvány, a tiszteletdíjat Horváth Anna, a város alpolgármestere kapta meg.

A műemlékvédelem világnapja ugyan április 18-án van, de nagypéntek miatt előrehozták a Magyarország Főkonzulátusával közösen felvállalt díjazásokat, mondta el Dr. Gaal György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke köszöntőbeszédében. Magdó János főkonzul arról beszélt, intézményük segít a műemlékvédelemmel foglalkozó szervezeteknek, a fennebb említett társasággal pedig jól együtt tudnak működni, elég csak arra gondolni, hogy sikerült felújítaniuk a Farkas utcai Szent György-szobrot.

A szakmai díjat elnyerő Teleki László Alapítványról laudációjában Emődi András levéltáros röviden felvázolta az alapítvány történetét, az 1991-es alapítástól a 2006-os, magyar kormány általi megszüntetésig majd magánalapítványként való újraélesztéséig. Diószegi László, a díjat átvevő elnök azt emelte ki, a határon túli műemlékek védelme olyan műfaj, amely során az ember könnyen depresszióssá válhat, látva a pusztulást, a romokat, de a pesszimizmusnak nincs helye: a műemlékek óvása több kövek megmentésénél, hiszen nincs jövője egy nemzetnek a múltja nélkül.

Horváth Anna laudációjában Maczalik Arnold építész kifejtette, a műemlékvédelem olyan, mint a háziasszonyi munka: ha nem végzik el, ordít, ha elvégezték, nem is látszik. Ebben az értelmezésben az alpolgármester tehát jó háziasszony, ugyanakkor roppant módon kitartó a munkájában. Elárulta azt is, a városháza munkatársai gyakran nevezik Ana Condának azért, mert közismert, hogy ő az az ember, aki nem áll meg, míg nincs megoldás.

Horváth Anna elmondta, az ő értelmezésében ez a díj inkább megelőlegezett bizalom, mint az eddigi munka elismerése. Köszönetet mondott azoknak, akikkel mostanáig együttműködtek, majd elmondta, a városnak felelősségteljes odafigyelésre van szüksége, hiszen a szakemberek véleményét gyakran nem veszik figyelembe eléggé.








EZT OLVASTA MÁR?

X