Pótolják az ellopott szobrokat Marosvásárhelyen


-A A+

Nemsokára új Borsos Tamás-szobor kerül a májusban eltulajdonított alkotás helyére – tudtuk meg Csegzi Sándortól, a polgármester tanácsosától. Kiss Levente szobrászművész az eredeti minta alapján újat öntetett, ami a múlt héten elkészült, már csak az utómunkálatok vannak hátra.borsos tamas hult helye ae 01

Kiss Levente a maszol.ro-nak elmondta, ugyanúgy fog kinézni az új szobor, mint a régi, de a bronz minősége nem ugyanaz lesz, hiszen két öntvény soha nem azonos egymással. „Még zárt térben van, még dolgoznom kell rajta, csíszolni, kisebb simításokat végezni, majd szabadban, napfénynél is ellenőrzni" – mondta a művész, hozzátéve, hogy reméli, ezt megkímélik mindattól, amin az előző átment a felavatása óta eltelt tizenkét esztendő alatt.

A szobor biztonságáról Csegzi Sándor elmondta, most jobban odacsavarozzák a talapzathoz, szinte lehetetlen lesz arról elmozdítani. Azon kívül állandó megvilágítást és videokamerás védelmet is kap a mellszobor. Az is igaz, hogy eddig is őrizték, két reflektor világította meg, a vár bejáratánál, a szobor közvetlen közelében videokamera is működött – mégsem derült ki, hogy kik a tettesek. Míg az évekkel ezelőtti lopás elkövetőit másnap már elfogták, azonosították, ez most nem történt meg.szimnhazteri szobrok ae 01

Az eltulajdonított szobor első perctől nagyon zavart egyeseket: még a felavatását megelőző éjszakán ismeretlen tettesek meggyalázták, a fehér leplet, amivel le volt takarva, rágyújtották, úgyhogy az avatóünnepség előtt az alkotónak meg kellett tisztítania a koromtól, a ráégett textíliától az alkotását. Később újból meggyújtották, többször trágár kifejezéseket írtak rá.

A Színház-tér előtti Kulcsár Béla készítette szoborkompozíciók egyike is eltűnt a tér felújítása során, majd előkerült és most ott díszeleg újból a téren. Csegzi Sándor szerint azt is, ahogy a Borsos Tamás mellszobrát is, színesfémgyűjtők távolították el. „Bár korábban provokációra gondoltunk, mostanra bebizonyosodott, hogy a bronz miatt vitték el" – magyarázta a volt alpolgármester.szekely vertanuk emlekmuve ae

Csegzi Sándort a Székely Vértanúk Emlékművére a hétvégén felakasztott román zászlóval kapcsolatosan is megkérdeztük, hogy szerinte provokáció történt-e, vagy „csupán" vandalizmus. Szerinte aki tiszteli saját nemzeti zászlaját, az nem tesz ilyet. „Olyan csoport lehetett, akik éjjel a kukákat felgyújtják, vagy a jelzőtáblákat ledöntik, most éppen egy piros-sárga-kék zászlót imitáló textíliát akasztottak az emlékműre, mert azt nem lehet mondani, hogy kitűzték a román zászlót" – fogalmazott Csegzi Sándor.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X