Átadták a Communitas alkotói ösztöndíjait


-A A+

Negyvenkét erdélyi művésznek adták át pénteken délután, Kolozsváron a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait film és televízió, irodalom, képzőművészet és fotográfia, színművészet, valamint zene kategóriákban.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében pénteken délután gyűltek össze a díjazottak. Az estet  Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze nyitotta meg, aki humorosan megjegyezte, korábban maga is elnyerte az alapítvány ösztöndíját, de ha tudták volna, hogy ez lesz belőle, biztosan nem rá voksolnak annak idején.

Markó Béla, az Ösztöndíjbizottság elnöke beszédében arra hívta fel a figyelmet, minden alkalommal elmondja, nem ért egyet azzal, hogy a tehetség minden körülmény között érvényesül, hiszen számos tehetség elsikkadhat, erre bőven találni példát. Rendkívül fontos ezért, hogy milyen módon próbálja egy közösség segíteni a tehetség érvényesülését, támogatni azokat az embereket, akik éppen a társadalom számára próbáljanak maradandó értékeket teremteni.

A verseny biztosítása, a mérce megkeresése és biztosítása a cél, a jelen ösztöndíjak kiosztása és megítélése során pedig gyakran ütközik az elbírálók álláspontja, így idén is akár éles koncepciós viták alakultak ki. Arra kell emlékeznünk, folytatta Markó, hogy az elbíráló bizottság segítségével érvényesíteni kell egy mércét, a versenyt, mert nem elég az, hogy egy társadalom általában támogatja a tehetségeket – egy társadalomnak különbséget kell tennie jó és rossz, szerencsésebb esetben jó és kevésbé jó között.

A díjak kiosztását követően Sipos László festő, grafikus méltatta a gála alkalmából kiállított alkotásokat, majd a 2013-as irodalmi, zene és színházi ösztöndíjasok műsora, a film és televízió kategóriában díjat elnyerők munkáinak vetítése következett.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X