Meghalt H. R. Giger, az Alien Oscar-díjas tervezője


-A A+

74 éves korában egy balesetben szerzett sérülés miatt meghalt Hans Rudolf Giger svájci szürrealista képzőművész – írja az Index.

Az építésznek tanult Gigert 1977-ben kérték fel a Dan O'Bannon könyve alapján forgatott Alien-trilógia látványterveinek elkészítésére, ekkor született meg a filmtörténet egyik legemlékezetesebb szörnyetege. Ezért a munkájáért 1980-ban meg is kapta az Oscar-díjat.

"Amikor először terveztem meg az Alient, nagy, fekete szemei voltak. De valaki azt mondta, hogy úgy néz ki, mint egy Pokol Angyala, a fekete motoros szemüvegben. Így arra gondoltam, hogy sokkal félelmetesebb lenne, ha egyáltalán nem lennének szemei" - mondta a tervezésről.

Legutóbb Ridley Scott 2012-es Prometheusában láthattuk a munkáit, bár ebben a filmben már nem dolgozott aktívan, csak felhasználták korábbi alkotásait többek között a patkó alakú űrhajóhoz ("Derelict") és az Engineerekhez (a magas, fehér óriások a csontvázruhában).

Giger 1940-ben született, az építészet mellett ipari formatervezést is tanult Zürichben. Munkáira a legnagyobb hatással Salvador Dalí volt. 1998-ban Svájcban saját múzeuma nyílt, ahol festményein, szobrain, lemezborítóin és filmes munkáin kívül bemutatta művészeti gyűjteményének darabjait is, köztük rengeteg Dalí-művel.

Bár az Alien tette világhírűvé, más filmekben is dolgozott, többek között Poltergeist 2-ben és az 1995-ös A lény-ben. Két videójátékban is közreműködött, az 1992-es Dark Seedben és három évvel későbbi folytatásában. Ezekről itt olvashatnak részletesebben.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X