Vezetőséget cseréltek az ICR budapesti fiókintézményénél


-A A+

A Román Kulturális Intézet (ICR) idő előtt lecserélte budapesti fiókintézménye vezetőségét. A magyar fővárosban működő Intézet igazgatójává Gabriela Matei kultúrdiplomatát, az igazgatóhelyettesi tisztségbe pedig Sebesi Karen Attila kolozsvári publicistát, televíziós szakembert nevezték ki.00004584 large

A budapesti intézet vezetőivel egy időben az ICR  új vezetőt nevezett ki varsói fiókintézménye élére is. A változásokat a bukaresti központ azzal indokolta, hogy az intézet "gazdagítani kívánja tevékenységét és nyitni kíván programjai haszonélvezői felé".

brindusa armancaBrînduşa Armanca, a budapesti intézet leváltott vezetője az MTI-nek nyilatkozva botrányosnak nevezte, hogy maga is a közleményből értesült leváltásáról. Elmondta: 2006-ban foglalta el az intézmény vezetői tisztségét, második mandátuma 2014-ig tartana. Hozzátette, jogi lépéseket fontolgat a - megítélése szerint politikai okokból meghozott - döntés miatt.

Armanca emlékeztetett arra, hogy a budapesti intézet tevékenységét ezen a héten minősítette maximális osztályzattal a bukaresti központ és a román külügyminisztérium.

2013 decemberéig tartott volna a szintén visszahívott Bartha Csaba igazgatóhelyettes mandátuma is. Brînduşa Armanca megemlítette, az új igazgató, Gabriela Matei korábban igazgatóhelyettese volt a budapesti intézetnek, 2007-ben fegyelmi úton távolították el tisztségéből.

A Román Kulturális Intézeten belüli változások sorozata a Traian Băsescu államfő leváltására irányuló kormánypárti intézkedésekkel párhuzamosan indult el. A Ponta-kormány augusztus 2-án hozott határozatával kivonta a köztársasági elnök felügyelete alól az intézetet, és a parlament felsőháza alá rendelte. Az ICR átpolitizálása elleni tiltakozásképpen távozott az igazgatói tisztségéből Horia Roman Patapievici filozófus. Helyére szeptember 11-én Andrei Margát, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem volt rektorát, a Ponta-kormány első külügyminiszterét nevezték ki.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X