Magyar Dráma Napja születésnapi köszöntőkkel


-A A+

Marosvásárhelyen Aranka György szobrának megkoszorúzásával kezdődött a Magyar Dráma Napja tiszteletére szervezett ünnepségsorozat.

Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója szólt a szobor előtt összegyűlt ünneplőkhöz. Elmondta, Aranka György a maga korában már megálmodta azt, amit a jelenben is tovább kell vinni, a magyar dráma jelentőségét, azt, hogy magyar drámát játsszanak a magyar színházak.

 „Furcsa módon kerek évfordulós születésnapot ünnepelünk itt is, hiszen pontosan 275 évvel ezelőtt született ezen a napon született Aranka György is” – hívta fel a figyelmet az igazgató a kerek évfordulóra.aranka gyorgy koszoruzas ae 01

Gáspárik röviden ismertette a Magyar Dráma Napja történetét is. Emlékeztetett arra, hogy ezen a napon mutatták be a Nemzeti Színházban Madách Imre az ember tragédiája című drámáját. Majd kitért azokra a drámaírókra, akik Marosvásárhelyen tevékenykedtek és gazdagították a magyar drámairodalmat, mint például Székely János, Sütő András.

„A sor nem ér véget, mert szintén ebben a városban él és alkot Székely Csaba, akinek drámáját pár nappal ezelőtt az év legjobb drámájának járó kitüntetéssel díjazták” – hangsúlyozta az igazgató, aki a továbbiakban Kincses Elemér drámaírónak és rendezőnek adta át a szót.

Kincses Székely Csaba drámájáról elmondta, sikerült áttörnie azt a falat ami a határontúliaktól elzárta a lehetőséget, hogy az anyaországban is megismerhessék alkotásaikat. „Büszkék lehetünk Székely Csabára, hogy felrobbantotta ezt a falat, és ugyanilyen büszkék Bányai Kelemen Barnára is, aki elnyerte a Kaszás Attila-díjat” – mondta a marosvásárhelyi drámaíró-rendező, hozzátéve, drámát akkor érdemes írni, ha arra remény, hogy azt valahol valakik eljátszodják.

A színház nagyszínpadán felolvasóesttel folytatódott az ünnep. Kövesdy István rendezésében Örkény István Változatok című szövegeit olvasta fel Lőrincz Ágnes, László Zsuzsa, Fodor Piroska, Kilyén Ilka, Gáspárik Attila, Kilyén László, Henn János és Ördögh Miklós Levente.felolvasoszinhaz ae 01

Az est végén Székely M. Évát 70-ik születésnapján, Székely Ferencet 80-ik és Györffy Andrást 60-ik születésnapján köszöntötték. A három ünnepelt a színházhoz fűződő kapcsolatának gyökereiről beszélt, a pályán való elindulásról, valamint a vásárhelyi társulat iránti hűségükről.

A 80 éves Székely Ferenc a Marosvásárhely tőszomszédságában levő Udvarfalván már kisgyerekkorában szeretett humorizálni, az újságban megírt vicceket, történeteket előadni. Pályája kezdetén volt minisztériumi alkalmazott Bukarestben, aki a nemzetiségi színházakért felelt, majd irodalmi titkár, bábszínház-igazgató, és aztán lépett színpadra, vált belőle a társulat oszlopos tagja.szuletesnapkoszonto ae 02

Székely M. Éva érettségi után két évig bábszínészként dolgozott, és csak azután mert felvételire jelentkezni a színművészeti főiskolára. Az egyetemet 1966-ban végezte, másfél éves temesvári tartózkodás után tért haza Marosvásárhelyre.

Györffy András Székelyudvarhelyen, Ferenczy István biztatására gondolt először arra, hogy megpróbálja a színművészetet. „Sportra akartam jelentkezni, gondoltam, ha nem vesznek fel a színire, még marad időm beiratkozni a sportra” – idézte a kezdeteket.

A három ünnepelt megosztotta a közönséggel azokat az élményeket, amelyeket színészként éltek át, egy-egy nagyon sikeres produkció történetét, például azt, hogy Szigligeti Ede Csikósát több mint 250 alkalommal játszották két évad alatt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X