Negyedszáz Csűrdöngölő a táncos fiataloknak


-A A+

Idén pünkösd előtt huszonötödik alkalommal gyűlnek össze Csíkszeredában a táncos gyermekek és fiatalok a Csűrdöngölőre, a néptánc és népdal nekik szóló, célzottan nekik szervezett jeles ünnepére.

A Csűrdöngölő gyermek és ifjúsági néptánctalálkozó közel tizenöt éve indult szerényen, hogy összegyűjtse az akkor még alig féltucatnyi csoportban táncoló csíki gyermeket, megerősíteni őket hitükben, hogy a tánc, amit szeretettel járnak, érték. Másfél évtized kitartó ösztönzés, oktató és szervező munka áll a huszonöt fesztivál mögött. Mára szinte minden csíki településen működik kisebb vagy nagyobb tánccsoport, és a tavaszi találkozókon fellépő táncos gyerekek, fiatalok száma bőven meghaladja az ezret minden alkalommal. Vannak települések, ahol az egykori egy csoportból kettő, vagy akár három különböző korosztályú csoport lett. A régebbi csoportoknál már megtörtént a generációváltás, akár többször is.

A 25. sorszám egyértelműen jelzi a rendezvény létjogosultságát, azt, hogy hagyományőrző és nevelő szerepe mellett igény is van rá a részvevők körében. A mindenkori szervezők az András Alapítvány és a házigazda, társszervező Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, utóbbinak táncosai azok, akik a kezdetektől jelentős részt vállaltak a csoportok oktatásában, sőt, egyes csoportok megszervezésében is.

Az idei rendezvényen az érdeklődők morzsányi ízelítőt kapnak a korábbi találkozókból egy nem nagy, de átfogó fotókiállításon, a régi táncosok megkereshetik korábbi önmagukat, a kicsik megnézhetik elődeiket.

A 25. Csűrdöngölő gyermek és ifjúsági néptánctalálkozónak június 5-én, csütörtökön délelőtt 10 órakor lesz a megnyitója. A nagy seregszemlén a néptánccsoportok, táncosok a legapróbbaktól az ifjúkorúakig bemutathatják a szabadidejükben tanult, csiszolgatott néptánctudományukat.

A találkozó a X. Hargitai Megyenapok keretében zajlik le.

A rendezvény társszervezője és támogatója Hargita Megye Tanácsa a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont által, kiemelt támogatók a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X