Ünnepi műsorral készül a magyar közmédia a pünkösdre
Gazdag programválasztékkal készül a magyar közmédia a pünkösdi hétvégére. A színes palettáról hívők és hagyománytisztelő emberek kedvük szerint választhatnak.
A nézők szombaton lélekben Erdély szívébe látogathatnak; az ünnepet a Duna csíksomlyói közvetítése nyitja meg. A világ magyarságának legnagyobb zarándoklatához jeles esemény kötődik idén: a Gyulafehérvári Főegyházmegyében a Plébánia évét ünneplik. Az idei búcsú jelmondata: „Boldog a méh, amely Téged hordott”.
„A búcsú szentírási szövegei a jeruzsálemi ősegyházra és a Szentlélektől kapott ajándékokra irányítják a figyelmet – teszi hozzá Oláh Dénes, Maros-Küküllő kerületi főesperes, az ünnepi mise szónoka. – Az adományokat azért kapjuk, hogy közösségünk, népünk, egyházunk javára legyünk általa.” (Duna, 12.00 – erdélyi idő).
Az Egy nap című film a tehetséges dán rendezőnő, Lone Scherfig kezét dicséri. A romantikus történet során húsz esztendő tükrében figyelhetjük meg hőseink – Emma és Dexter – sorsának alakulását, szerelmük szövődését. A bestseller-feldolgozás elsősorban a női nézőknek tartogat könnyes perceket (M1, 22.20).
A United című angol film a világhírű futballcsapat, a Manchester United 1958-as tragédiáját dolgozza fel. A Belgrádból hazatérő játékosok gépe lezuhan, a szerencsétlenségben hét játékos életét veszti, többen súlyosan megsérülnek. A BBC 2011-ben készült tévéfilmje a megtörtént események iránti maximális hitelességgel, a kor hangulatának megidézésével készült; így nemcsak a futballrajongók számára lehet megindító ez a hitről és küzdeni akarásról szóló történet (M2, 01.37 – erdélyi idő).
A rádióhallgatóknak vasárnap reggel két műsort ajánlunk. A Szentlélek, ihlet, tehetség című adásban Csűrös Csilla szerkesztő az alkotó lélek gyökereit kutatja. A kérdésről – pünkösd fénytörésében – művészek, tudósok beszélgetnek (Kossuth Rádió, 10.07 – erdélyi idő). A Musica Sacra másfél órájában Bach Pünkösdi kantátái, s magyar középkori gregorián dallamok csendülnek fel (Bartók Rádió 10.30 – erdélyi idő).
A Református magazint „Mit jelent nekem a pünkösd?” címmel állították össze. A félórás adásban neves református közéleti személyiségek osztják meg az ünnephez fűződő emlékeiket, gondolataikat (M1, 11.45).
A Mai hitvallások sorozatban Lengyel Anna újságíró, evangélikus országos felügyelő-helyettes szerepel. A neves rádióriporter életéről, illetve a rádióban, s az evangélikus egyházban végzett munkájáról beszél (M1, 11.15). Ezt követően a nézők a kapolcsi és a hartai evangélikus templomok történetével és hitéletével ismerkedhetnek meg (M1, 11.45).
Az ünnepen a Duna háromórás műsorfolyammal jelentkezik Gyimesbükkről. A Madéfalva gyermekei összeállításban bukovinai, moldvai és gyimesi csángó zenészek, énekesek és táncosok lépnek fel (12.33), később a színpadra a Sebő zenekart várják (13.30 – erdélyi idő). A szabadtéri ünnepi szentmisén (14.05) Salamon József plébános a madéfalvi veszedelem 250. évfordulójára emlékezik. E tragédia nyomán születtek a bukovinai és moldvai magyar falvak, s Gyimes története is innentől ered. Sorsuk mindenkinek okulásul szolgál: a menekülő nép magyarságát hagyományai és hite tartották meg.
Pünkösd hétfőjén a Bartók Rádió az MR Gyermekkórus hangversenyét közvetíti. Többek között felcsendül Hassler Cantate Domino című alkotása, Kocsár Miklós Salve Reginája, s Bartók Hét egynemű kara. A műsorszámok egy részét az erdélyi közönség már az együttes csíksomlyói koncertjén is hallhatta (16.05 – erdélyi idő).
- 34929 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34931 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34931 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34932 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34934 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34934 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni