Ragyog a mindenség: Kaláka koncert Sepsiszentgyörgyön


-A A+

Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület szervezésében kerül sor a Kaláka együttes Ragyog a mindenség című, legújabb gyereklemezének bemutatójára, az album az azonos című, erdélyi kortárs költő gyerekverseinek antológiájával együtt jelent meg. A koncerttel egybekötött könyvbemutatót június 19-én, csütörtökön 19 órától tartják a Székely Nemzeti Múzeum kertjében. Az eseményre már ettől a héttől lehet jegyet vásárolni, érdemes elővételben megvenni a belépőt a Városi Kulturális Szervezőirodában. A felnőtt jegy elővételben 20 lej, helyszínen 25 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak elővételben 10 lej, helyszínen 15 lej a jegy ára. Felhívjuk a figyelmet, hogy a hét éven aluli gyerekek díjmentesen vehetnek részt a koncerten.

A Ragyog a mindenség című gyermekvers-antológia a kortárs erdélyi irodalom huszonnégy kiemelkedő alkotójától közöl mintegy kétszáz verset, ugyanakkor hangsúlyosan több mint könyv: rendhagyó módon arra vállalkozik, hogy teret adjon a vers, a rajz és a zene találkozásának. A gyermeki világ meghatározó motívumait követő versciklusok mindegyikét más-más – összesen tizennégy – Erdélyben alkotó grafikusművész illusztrálta, a stílusok, technikák, színek és formák sajátos ritmusú váltakozása pedig káprázatos vizuális elemekből építkező teret eredményez. A rím és vonal képzeletbeli összefonódását pompásan egészíti ki a muzsika: az antológiát a nemzetközi hírű Kaláka együttes legújabb albuma teszi teljessé, amelyen a kötet szerzőitől választott egy-egy vers szólal meg, mint sziporkázó dalokká kibontott költemény. A nagy gonddal, rendkívül igényes kivitelben készült könyv ráragyog olvasóira, valós élményt nyújt számukra – mert ez az, ami egyetlen kisgyermek világából sem hiányozhat – ajánlja a kötet kiadója, a csíkszeredai Gutenberg.

A különböző műfajok közötti átjárhatóság, ebben az esetben a vers, képzőművészet és zene találkozása jól illeszkedik a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program egyik célkitűzéséhez, amely épp a műfajok találkozására, a határok tágítására, de a személyes élményszerzésre is épül.

Az 1969-ben alakult Kaláka együttes mindig szívesen látott vendég Sepsiszentgyörgyön is, legutóbb Gryllus Dániel zenészvendégeivel járt városunkban a Teljesség felé című, felnőtteknek szóló produkcióval. A Kaláka tagjai: Becze Gábor: nagybőgő, gitár, Gryllus Dániel: furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, Gryllus Vilmos: cselló, gitár, charango, koboz, doromb, Radványi Balázs: mandolin, 12 húros gitár, ukulele, cuatro, brácsa, kalimba.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X