Az előző évekhez képest szerényebb felhozatallal tartották meg idén a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) magyar napját, ami hagyományosan a rendezvény szerdai napja. (És a közösségi médiában megjelent felszisszenések ellenére semmi köze nincs ennek Trianonhoz, a két dátum idei egybeesése véletlen volt.) A magyar filmet ezúttal négy alkotás képviselte: Jancsó Miklós 1971-es mozija, a Még kér a nép, Kovács Kristóf  dokumentumfilmje, a Besence open, A nagy füzet Szász János rendezésében és Bodzsár Márk Isteni műszak-ja.

A Még kér a nép a januárban elhunyt Jancsó emlékére került bele a programba, de hogy miért éppen erre a filmre esett a szervezők választása a 92 évesen eltávozott rendező rendkívül gazdag életművéből, az rejtély. Kevés mai nézőt tud megérinteni a szocialista propaganda, a táncszínház, a beatkultúra és a giccs ilyenfajta keveréke – a sötétben többen felnyerítettek a szocialista üzenetre átírt Miatyánk („Szocializmus, jöjjön el a te országod!”), a szintén átírt szövegű magyar Marseillaise és egyéb, korabeli újítások hallatán. Mindehhez jött még néhány népdal, református zsoltár, búza-, szentkép- és templomégetés, vörös szalagok és piros kokárdák (!), katasztrofálisan rossz utószinkron, és az összbenyomást még Cseh Tamás zenéje és a harcmezőn meztelenül lejtő hajadonok se tudták megmenteni. Sokan kibotorkáltak a sötétben a Művész moziból.

Aki viszont félóra múlva visszament ugyanoda, nem bánta meg, mert Kovács Kristóf minden szempontból csodálatos dokumentumfilmjét, a Besence Open-t vetítették. Az angolul Men with Balls címen forgalmazott egészestés dokumentumfilm egy baranyai zsákfalu lakóinak életét követi három éven keresztül, a pályázati pénzből épített teniszpálya átadásától kezdve. A faluban 126 ember él, közülük százketten – köztük a polgármester, Ignácz József is – romák. Több mint kilencvenszázalékos a munkanélküliség, a polgármester a pályázatokban látja a kiutat. Végül egy salakos teniszpálya építésére nyertek pénzt. Csak egy bökkenő van: a faluban senki nem tud teniszezni. A polgármester nyugdíjas edzőt hív Pécsről, nem is akárkit: Huszár Károly fénykorában, a hetvenes években a román teniszválogatott edzője is volt. Az öreg igazi profi, a legkisebbtől a legnagyobbig mindenkit egyenlőként kezel, nem tűri a cigarettacsikkeket a pályán, sőt még a fedetlen felsőtestet sem. Így aztán rövid idő alatt Besence lakosságának 30 százaléka teniszezik. A film, amellett, hogy nagyon közönségbarát – pörgős, szórakoztató, vicces, igaz – szakmailag is iskolapéldája annak, hogyan tudja egy forgatócsoport annyira elfogadtatni magát egy közösséggel, hogy annak tagjai már észre se veszik a kamerát, fesztelenül jönnek-mennek, vitatkoznak, udvarolnak, veszekednek és persze teniszeznek egymással a stáb előtt.

A Besence Open nagy tapsot kapott a közönségtől, utána viszont csalódás volt, hogy a rendező nem jött el a beígért Q&A (Questions and answers – kérdések és válaszok)-re. Sokunknak lett volna kérdeznivalónk a film megszületéséről.

A magyar nap idei sztárja A nagy füzet című játékfilm és rendezője, Szász János volt, aki egyébként a TIFF zsűrijének is tagja ebben az évben. A Florin Piersic (Repcsi) moziban teltházzal vetítették a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2013-ban Kristály Glóbuszt nyerő alkotást, és a rendezőre is sokan voltak kíváncsiak. A film Kristóf Ágota Trilógiájának első regényét viszi vászonra, és talán legfőbb erőssége a két főhőst – 13 éves fiú ikerpárt - játszó Gyémánt-testvérek átalakulása: a néző döbbent tekintete előtt változnak át a film alig másfél órás időtartama alatt szófogadó, érzékeny kisfiúkból kemény tekintetű,  koravén, amorális fiatalokká. Maguk a szereplők is kemény fizikai munkát végeznek zsenge koruk óta, a rendező elmondása szerint csak nevettek, amikor elmesélte nekik, hogy fát kell vágniuk a filmben – hisz a valóságban is ezt csinálják.

„Nem kértem tőlük, hogy szerepet játsszanak” – mondta Szász János a vetítés utáni Q&A-en. „Csak jelen kellett lenniük.” Egy néző arra volt kíváncsi, várható-e, hogy Kristóf Ágota Trilógiájának másik két részét is filmre viszi. A rendező azonban bevallotta, nagyon rányomta bélyegét az utóbbi három évben lelkiállapotára  A nagy füzet komor hangulata, a háború, a gyermekek testi-lelki megtörésének képi bemutatása: elég volt, nem tervez folytatást.

A negyedik magyar film – Bodzsár Márk Isteni műszak című fekete komédiája – időben egybeesett a Magyar Nap tiszteletére szervezett gulyáspartival, és e sorok írója – a közönség nagy hányadával egyetemben – ez utóbbit választotta. A Tranzit Ház udvarán szervezett partira megszigorították a belépők ellenőrzését – egy kicsit talán túlságosan is, mert a bukaresti ajtónállók például Horváth Annát sem akarták beengedni, mert nem ismerték fel, az alpolgármester asszonynak pedig nem volt az akkreditáltságot igazoló nyakbavalója. Végül minden megoldódott, a meghívottak bejutottak, a 400 személyre főzött gulyás a szilágysági szilvóriummal együtt elfogyott, és az eső is tiszteletét tette. Csak azt nem sikerült még mindig megtudni, ki ette meg végül Bartha Ernő kenyérszobrait?