Kiosztották a társulati díjakat a Szigligeti Színházban


-A A+

A Szigligeti Színház már hagyományosan egy előadássorozattal zárja le a színházi évadot, amelynek végén kiosztják a társulati díjakat.

A Nívódíjakat ezúttal is egy háromtagú szakmai zsűri döntése nyomán ítélték oda: a legjobb női főszereplő idén Csíky Ibolya lett, a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést Dobos Imre kapta, a legjobb mellékszereplő díját pedig megosztva ítélték oda Tasnádi-Sáhy Noéminek és Szotyori Józsefnek. A Közönségdíjat, amelyet a színház honlapján meghirdetett közönségszavazás, illetve bérletesek szavazatai alapján ítéltek oda, idén Dimény Levente vehette át. A Szigligeti Társulat 35 éven aluli tagjai kaphatják meg a Földes Kati-díjat, amelyet ebben az évben Hunyadi István vett át. Az aktuális évadban a Nagyvárad Táncegyüttes és a Lilliput Társulat tagjait is díjazták: a legjobb táncos díját Kerekes Dalma kapta, a legjobb bábszínész Hanyecz Debelka Róbert lett.

Szintén első alkalommal adták át a Kulissza-díjat, melyet a színpadi kisegítő személyzet, a közönségszervezés és művészeti titkárság valamely tagja kaphatott meg. A kollégák szavazatai alapján Joó Emília ügyelő vehette át az elismerést. Az Életműdíjat, amelyet a színház művészeti tanácsa ítél oda a Szigligeti Társulat egy olyan jelenlegi vagy egykori tagjának, aki hosszú évadok során nyújtott kiváló teljesítményt, nagymértékben hozzájárulva a nagyváradi színjátszáshoz. A díjat Kiss Törék Ildikó kapta meg, a laudációját Meleg Vilmos színművész olvasta fel.

Az évadzárón Czvikker Katalin főigazgató adta át egy idős házaspárnak, Dull Józsefnek és Dull Olgának az úgynevezett Aranybérletet (amely egy életre szóló bérlet), köszönetképpen elkötelezettségükért, mivel több évtizede bérletesként vesznek részt a színház előadásain. A Miniévad, illetve ezzel együtt a 2013-2014-es színházi évad a színészbállal zárult.

A zsűri tagjai: Zsehránszky István újságíró, kritikus, Ungvári-Zrínyi Ildikó kritikus, műfordító, egyetemi oktató, Claudiu Groza kritikus, újságíró, szerkesztő.

A díjazottak névsora:

A legjobb női főszereplő

Jelölések:

1. Csíky Ibolya, Didi szerepének megformálásáért a Godot-ra várva című előadásban

2. Tóth Tünde, a Papírsárkány című előadásban nyújtott alakításáért

Díjazott: Csíky Ibolya

A legjobb férfi főszereplő

Jelölések:

1. Dimény Levente, A VILÁGCIRKUSZ című produkcióban nyújtott alakításáért

2. Dobos Imre, a Godot-ra várva, valamint A VILÁGCIRKUSZ előadásban nyújtott alakításáért

3. Hunyadi István, a Szigligeti című előadásban nyújtott alakításáért

Díjazott: Dobos Imre

A legjobb mellékszereplő

Jelölések:

1. Fodor Réka, a Godot-ra várva előadásban nyújtott teljesítményéért

2.Varga Balázs, Petőfi alakjának megformálásáért a Szigligeti című előadásban

3.Tasnádi Sáhy Noémi, Verocska szerepéért, a Papírsárkány című előadásban

4. Szotyori József, a Godot-ra várva és a Kaviár és lencse című előadásban nyújtott teljesítményért

Díjazottak: (megosztva)

Tasnádi-Sáhy Noémi

Szotyori József

Földes Kati-díj:

Hunyadi István

Közönségdíj:

Dimény Levente

A legjobb táncos:

Kerekes Dalma Gabriella

A legjobb bábszínész:

Hanyecz Debelka Róbert

Kulissza-díj:

Joó Emília ügyelő

Életműdíj:

Kiss Törék Ildikó








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X