Nagyváradon találkoznak a néptáncosok


-A A+

A Nagyvárad Táncegyüttes 2012-ben magára vállalta a VIII. Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának megszervezését Nagyváradon október 4–7. között. 2004-től kezdődően évente rendezik meg a találkozót, amelyen öt erdélyi hivatásos táncegyüttes vesz részt: a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, a csíkszeredai Hargita Székely Nemzeti Népi Együttes, az Udvarhely Táncműhely, a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, illetve a házigazda Nagyvárad Táncegyüttes.

Egy ilyen találkozó nem csak a hivatásos tánccsoportoknak nyújt lehetőséget arra, hogy betekintést nyerjenek egymás munkájába, hanem a helyi és környékbeli közönségnek is, hogy a nagyváradin kívül a többi erdélyi hivatásos együttest is megismerhesse.ehtet

Jegyeket a színház pénztárában lehet váltani a nyitvatartási rend szerint (keddtől péntekig 11-13 és 17-19 óra között). Az előadásokra 20 lejbe kerül egy belépő, de lehetőség van bérlet megváltására is, amely 50 lejbe kerül 5 előadásra (kivéve az Udvarhely Táncműhely Záp-hiányok című előadását). Diákcsoportoknak és műkedvelő táncegyütteseknek kedvezményt biztosítanak a szervezők, ők féláron, 10 lejért válthatnak jegyet egy-egy előadásra.

Mese felnőtteknek Tamási Áron nyomán

A találkozó nyitóelőadása a Fekete Sáfrán címet viseli, amely a Nagyvárad Táncegyüttes idei első bemutatója is egyben. A László Csaba által rendezett és koreografált felnőttmese Tamási Áron azonos című meséje alapján készült.feketesafran

Főszereplője egy Fekete Sáfrán nevezetű fiatal és jóképű cigánylegény, ki egyik nap eldöntötte, hogy meg akar nősülni. Alkalmas leányt keresve magának, abba a csapdába esett, hogy kettőt talált.

A Fekete Sáfrán egy történet arról, hogy az ember életének fontos pillanataiban választások elé kerül, melyek után a döntések lehetnek jók vagy rosszak. Ha rosszul dönt, az ezzel járó próbatételeket ki kell állni, a sorssal szembe kell nézni, és az igazságnak győznie kell. Másrészről pedig, nem kell erőltetni azt, amihez nincs meg a kölcsönös akarat.

Alkotók: László Csaba rendező, koreográfus; Dimény Levente, a rendező munkatársa, Zaha Enikő Kitty koreográfus-asszisztens, Holló Csejtei Kinga díszlet- és jelmeztervező, Polgár Emília munkatárs.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X