A budapesti szabadtéri koncerthelyszín, a Barba Negra Track vendége volt a Magashegyi Underground együttes, amelynek fronténekesnője, Bocskor Bíborka csíkszeredai születésű, és 2006-tól játszik együtt a zenekarral. A nyári napfordulóra időzített budapesti koncertről Kánya Gyöngyvér beszámolóját olvashatják:

A nyár legrövidebb éjszakáját mivel mással tölthettük volna el, minthogy elmentünk egyik kedvenc zenekarunk szabadtéri koncertjére a Barba Negra Trackbe. A Magashegyi Underground volt olyan kegyes, és a fesztiválszezon ideje alatt megörvendeztette budapesti rajongóit egy „egész estés” újragondolt műsorral.

Bevallom, egy kicsit féltem ettől a szombattól. Ebben az évben ugyanis már láttam őket jó néhányszor: szimfonikus környezetben vonósokkal kísérve; egy hajó fedélzetén tévékamerák kereszttüzében; zuhogó esőben ernyő alatt állva egy bizonyos Európa-napon, forró sátorban, füsttengerben egy poros fesztiválon és majdnem teljes sötétségben háromfős akusztikusos felállásban egy kellemes délelőtti maratoni futás után is.

Mindezek után kérdés volt számomra, hogy szombat este fogok-e valami újat, valami maradandót kapni. Nos, kedves Bíborka és fiúk, köszönöm, mert adtatok. De nemcsak nekem, hanem mindazoknak a kedves rajongóknak és ismerősöknek, akik a színpad előtt álltak, de még azoknak a bámészkodóknak is, akik jegy hiányában „illegálisan”, kintről hallgatták a bulit. Igen, szombat este mi voltunk a tündérek és az ufók, akik fütyültek, laláztak, a foci vb-re is gondolva ooo-t énekeltek, na meg jó sokat ugráltak, ha kellett, ha nem.

Cserébe pedig kaptunk. Bíborkából egy darabot. Ő volt most is a középpont, a „kicsi égitest”, aki csodálatos ruhakölteményében egész lényével varázsolt. A fiúk pedig nem hagyták magára. Illetve egy dal erejéig mégis, az lett volna az a bizonyos Darazsak című, amit Bíborka mindig egymagában ad elő. Most is nagyon vártuk, de sajnos az ukulele feladta a harcot, így Bíborka gyorsan a fiúkért kiáltott, akik – de vajon hol volt Toldi Miki (dob)?? – gyorsan vissza is tértek és Máriusz javaslatára a Metróhuzat elejét fütyöltük el közösen. Majd, mintegy meglepetésként, egyenesen a próbateremből érkezett hozzánk egy régi kedves dal, az Írott nő, átdolgozott formában, több év után most először, csak a Track közönségének. Visszakerült még a repertoárba az Ezer város című albumról a Sanzon is, illetve egészen új formájában az Ezer Erdő korongról elhangzott a szintén régen játszott Kicsi égitest is.

Persze a jól ismert, közönségkedvenc dalok sem maradhattak el, Anglia, Esőnap, Tegnapután, Árnyékok, Fesztivál és zárásképpen a Rázz fel. Igen-igen, a Szeplős váll természetesen elhangzott most is, ami alatt már előre sejteni lehetett, hogy a művésznő nem marad a színpadon, hanem lemászik és lepacsizik a közönséggel. Így történt ez most is, csakhogy a visszajutás – lépcső híján – egy kicsit problémás volt. Ezért Bíborka, egy hátába csimpaszkodott rajongó gyors lerázása után, ruháját felhúzva gyors sprintbe fogott és hátulról közelítve ismét bortokba vette a színpadot.

Bár a zenekart kétszer is visszatapsoltuk, a közel másfél órás buli után sem rohantak el, hanem maradtak beszélgetni, fényképezgetni, és rég nem látott ismerősökkel ölelkezni. Így még inkább elcsíphetett belőlük mindenki egy kis darabot.

A Magashegyi Underground utoljára május 30-án játszott Kolozsváron, de mivel Bíborka imád otthon lenni – most is megosztott velünk egy kedves kis anekdotát, ami a csíksomlyói búcsún esett meg vele, egy ősz hajú öregemberrel és az összekapaszkodó kisujjukkal – ezért biztosak lehetünk benne, hogy csak idő kérdése, és ismét Erdélybe látogatnak. Addig pedig, akik szeretnének velük tombolni egy jót, keressék fel valamelyik magyarországi nyári fesztivált.