Hárommillió forintot kap a Kőlik székely kapuk felújítására


-A A+

Folytatódik a régi székely kapuk felújítása Hargita megyében a máréfalvi Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület és Hargita Megye Tanácsa együttműködése révén. Ehhez hárommillió forinttal járul hozzá a magyarországi Bethlen Gábor Alap a Kőlik pályázata nyomán.

Borboly Csaba megyeelnök idén márciusban Csíkszeredában találkozott Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárral, és kérte a magyar kormány támogatását az egyesület székelykapu-mentő tevékenységéhez, a magyar kormány képviselője pedig nyitott volt erre. Az elnyert összegből öt műemlék székely kaput újítanak fel: a csíkmenasági Adorján-kúriáét, a csíkszentgyörgyi Gál Sándor, valamint Márton Ferenc kapuját, Csíkszentkirályon a Nagy Benedek portáján lévő Bethlenfalvi-kaput, továbbá az oklándi unitárius parókia kapuját.

„Már évek óta hangoztatom, hogy közösségünk érdekében tettekre van szükség, kitartó munkára, és ilyen munkát végez Kovács Piroska, a Kőlik egyesület alapítója, akinek értékmentő tevékenységét nem véletlenül ismerték el Europa Nostra Nagydíjjal 2012-ben. Munkára, felelősségvállalásra van szükségünk, és ehhez hazai és magyarországi partnereket kell szereznünk” – nyilatkozta Borboly Csaba a nyertes pályázat hírére reagálva. Hozzátette: a székely kapu identitásunk része, a magyar és az európai kultúra felbecsülhetetlen értékű kincse, így mi sem természetesebb, hogy Magyarország is felkarolja megmentésük ügyét. Számítunk a további anyaországi segítségre, hiszen székely kapuk nélkül szegényebb lenne az egyetemes magyar kultúra, szegényebb lenne Európa.

Az Europa Nostra kulturális örökségvédelmi díját a máréfalvi Kovács Piroskának 2012-ben ítélték oda kiemelkedő egyéni vagy közösségi teljesítmény kategóriában, Hargita Megye Tanácsa felterjesztése nyomán. A felterjesztés P. Buzogány Árpád történész munkáján alapult, ezenkívül ajánlólevelet írt Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, Pozsony Ferenc, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének professzora, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, valamint Kovács József, a Nemzeti Örökségvédelmi Intézet vezetője.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X