Tesztoszteron – újra játsszák a nagysikerű előadást


-A A+

Újra műsorra tűzte a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Zakariás Zalán által rendezett Tesztoszteront. Andrzej Saramonowicz darabját idén, április 20-án mutatta be a társulat az Új Stúdióban, azóta tizennégy alkalommal került színpadra, mindegyik előadását telt ház fogadta, és rendkívül nagy sikere volt a közönség körében.

A felújított Tesztoszteron vasárnap (szeptember 30.) és hétfőn (október 1.) este 7 órától kerül műsorra a háromszéki színházban, ezenkívül októberben még egy alkalommal lesz látható – jövő szombaton (október 6-án) este ugyancsak 7 órától. A vasárnapi előadásra már minden hely elkelt, a másik két előadásra még válthatók helyek a Városi Kulturális Szervezőirodában, vagy interneten a www.jegymester.ro oldalon. A színház vezetősége felhívja a bérletesek figyelmét, hogy ha szeretnék megtekinteni az előadást, időben foglaltassanak helyeket maguknak.Tesztoszteron2

A Tesztoszteron a férfiasság karikatúrája. A színhely egy vendéglő, ahol különös körülmények folytán találkozik hét férfi, és miközben közösen elfogyasztanak néhány pohár italt, egyre többet árulnak el magukról. Beszélgetnek, vitatkoznak, verekednek, s közben a nézők is megtudhatják, hogy mi mindenre képesek a nők, no meg a férfiúi vérben forrongó tesztoszteron.

Az előadás szereplői: Erdei Gábor, Szakács László, Márton Lóránt, Derzsi Dezső, Kolcsár József, Nagy Alfréd, Diószegi Attila. Zenészként közreműködik: Ferencz Áron, Vitályos Lehel és Tinca Teddy. Az előadás színpadra állításában Zakariás Zalán rendező munkatársai voltak: Csiki Csaba (díszlettervező), György Eszter (jelmeztervező), Ferencz Áron (zenei munkatárs), Csomós Tünde Tímea (ügyelő) és Gazda Szende (súgó). A darab szövegét a lengyel eredetiből Pászt Patrícia fordította magyarra.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X