Akinek még voltak kételyei azzal kapcsolatban, hogy a romániai városok közül Kolozsvár érdemli meg leginkább az Európa Kulturális Fővárosa címet 2021-ben, az a hétvégén meggyőződhetett az ellenkezőjéről. Feltéve persze, ha a kincses városban töltötte a péntek-szombat-vasárnapot és kidugta az orrát a lakásból (a mindenfele hömpölygő emberáradatot elnézve sejtem, hogy nem sokan maradtak otthon).

Először is itt volt a Jazz in the Park, ami még csak a második kiadását taposta az idén, de már most sem nevezhető gyermeteg szárnypróbálgatásnak. A rendezvény is, a közönsége is, a Sétatér hangulata is olyan volt ezekben a napokban, hogy az ember igazi európai nagyvárosban érezhette magát.  Habár elhangzott néhány méltatlankodás, mert az együttesek közül nem mindegyik játszott a szó szigorú értelmében vett dzsesszt. De a legtöbben nem is kimondottan a koncertekért mentek, hanem mert a Sétatér egy hatalmas közösségi piknikké változott. Bámészkodtak a „régiségvásárkán” (Târguţu’Vintage, ez volt a neve románul), vásárolgattak, vagy üldögéltek a fűben, a padokon, az origamira emlékeztető fehér székeken, a szemfüleseknek még függőágy is jutott. Gondolom, a szervezők már be is írták a „Tanulságok 2014” című dokumentumba (ha van nekik ilyen), hogy „függőágyból soha nem elég!”. Sajnos még valamiből nem volt elég: szemetes kukából. A közönség előtt viszont le a kalappal, mert a csordultig teli kukákba is megpróbálták feltornyozni a műanyag poharakat, sörösbádogokat, legrosszabb esetben a kuka mellé raktak kupacot, hogy könnyű legyen elvinni majd a szemeteseknek.

A Jazz in the Park ismét igazolta, hogy szerencsére nemcsak a hülyeség, hanem a civilizált viselkedés is ragályos. Sőt, a zene is: vasárnapra már minden negyedik-ötödik padnál utcazenész hegedült, gitározott, fújt vagy pengetett.

A hangulat szombat este tetőzött, amikor a városban sétáló ember tényleg zenéből zenébe lépett. Jazz in the Park a Sétatéren, vonósnégyes a Mátyás-ház előtt, a Főtéren pedig az Aida, a Kolozsvári Román Opera grandiózus szabadtéri produkciója, több tucat statisztával, látványos díszletelemekkel (egyszercsak felkiált valaki mellettem: „Odanézz! Jön egy hajó!” – és a Jókai utca felől valóban „beúszott” méltóságteljesen egy egyiptomi vitorlás a Főtérre), a végén tűzijátékkal. Verdi operáját egy ekkora téren élvezhetővé tenni már hangtechnikailag is kihívás, a stáb azonban a helyzet magaslatán volt, így a több ezres közönségnek tényleg nívós operaélményben lehetett része a csillagos ég alatt.

Vasárnap este a Magyar Opera fogadta be a Jazz in the Park egyetlen „fizetős” rendezvényét, a Mélanie Pain-koncertet, és noha a belépőjegy ára 50 lej volt, a parkban ingyen zene szólt és a város millió kocsmaterasza különben is rengeteg lehetőséget kínál, még így is majdnem teltház volt a 850 férőhelyes nézőtéren. Senki nem bánta, aki rászánta az ötvenest: a két zenész által kísért, mosolygós francia énekesnő meghódította Kolozsvárt selymes, érzéki hangjával és félig francia, félig angol összekötődumájával. Régebbi együttese, a Nouvelle Vague slágerével fejezte be a koncertet, amit itt lehet meghallgatni:

https://www.youtube.com/watch?v=6CLN-2hwvBg

Kétszer tapsoltuk vissza őket, a végén felállva, ovációval fejezte ki háláját a közönség.

Valahogy senki nem akarta, hogy véget érjen ez a hétvége. Éjjel kettőkor úgy kellett kihúzni az utolsó két origami-széket alólunk, hogy végre hazamenjünk a Sétatérről. A város még akkor is tele volt emberrel. Jó úton jársz, Kolozsvár.