Bebörtönzött ukrán filmesnek gyűjt az Európai Filmakadémia


-A A+

Mélységesen aggasztják az Európai Filmakadémiát (EFA) az Oleg Szencov ukrán filmes ügyével kapcsolatos legújabb fejlemények, ezért gyűjtést kezdeményezett a felmerülő jogi költségek fedezésére, valamint a filmes fiatal gyermekeinek támogatására – közölte az intézmény az MTI-vel.

Szencovot, aki részt vett a kijevi tüntetéseken és ellenezte a Krím-félsziget Oroszországhoz csatolását, szimferopoli otthonában tartóztatta le május 11-én az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), majd Moszkvába szállították, ahol előzetesben várja perét. Három másik emberrel együtt terroristacsoport létrehozásával és terrortámadás előkészítésével vádolják. Egy moszkvai bíróság július 7-én október 11-ig meghosszabbította vizsgálati fogságát.

Az EFA értesülései szerint Szencov a bíróság előtt kijelentette, hogy soha nem volt extrém nézeteket valló csoport tagja, és nem tervezett semmilyen támadást sem a Krím-félszigeten, sem másutt. Azt állította, hogy kínzással próbálták szóra bírni. Arra is utalt, hogy élete veszélyben van – olvasható az EFA közleményében.

Júniusban világhírű európai filmesek egy csoportja, köztük Tarr Béla filmrendező nyílt levélben emelt szót Szencov érdekében Vlagyimir Putyin orosz elnöknél.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X