Nemzetközi művésztalálkozó helyszíne Nagyenyed


-A A+

Öt ország 21 diákja vesz részt Nagyenyeden a kilencedik alkalommal megnyílt Inter-Art ifjúsági alkotótáborban. A tanulni vágyó fiatalok a lengyelországi Czestochova, a magyarországi testvérváros: Gyomaendrőd, a bulgáriai Shumen, a franciaországi Bellerive városokból érkeztek, de vannak moldovai, nagyszebeni, kolozsvári, és nagyenyedi résztvevők is – mondta Balog István, az Inter-Art alapítvány elnöke.

A résztvevők grafikát, kollográfiát, modellezést, ikonfestészet is tanulhatnak, munkájukhoz méltó díszlet a felnőtt Inter-Art  táborban készült alkotásokból összeállított nyári tárlat, mondta Ioan Hădărig, a tábornak helyet adó kultúrotthon menedzsere, az alapítvány kulturális igazgatója. „Vegyétek át mindazt, ami építő jellegű, és ne feledjétek el, hogy fiatalok vagytok, jogotok van minden eddigi megvalósításon túlszárnyalni” – fogalmazott Hădărig.

A munka mellett Nagyenyed múltjára, Erdély történelmében játszott szerepére hívták fel a gyerekek figyelmét, nem hagyván ki az önkormányzat igyekezetét az enyedi vár, illetve a Bethlen Gábor Kollégium felújítását illetően, de a román iskolák, illetve Gyulafehérvár jelentőségét sem a trianoni döntést követően.

A táborban zajló életet esténként a Művészet az én hazámban gyűjtőcím alatt zajló előadások, a gyulafehérvári Skepsis amatőr színtársulat előadása, illetve a gyomaendrődi csapatot kísérő Tóth Richárd Zoltán zenetanár és a nagyenyedi Moga Marius koncertje, gitárjátéka  teszik színesebbé.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X