Film- és díjpremier a Filmtettfeszten


-A A+

Csütörtökön startol a Filmtett erdélyi filmes portál által már tizenkettedik alkalommal megszervezett Filmtettfeszt, azaz Magyar Filmnapok. Első ízben terjesztették ki a rendezvényt négy városra: Kolozsvárhoz és Nagyváradhoz most Székelyudvarhely és Nagyszeben is csatlakozik.

A 12. Filmtettfeszt Kolozsváron október 4-e és 7-e között, három helyszínen zajlik majd: a Győzelem moziban, az Insomnia kávéházban és a Sapientia EMTE Óváry-termében. A további három városban - a nagyváradi Moszkva kávézóban, a székelyudvarhelyi városi könyvtárban és a Nagyszebeni Magyar Kulturális Központban – egy-két napos lesz a rendezvény: szombaton, október 6-án láthatja a közönség válogatást az animációs-, kisjáték-, dokumentumfilmekből, valamint néhányat az egész estés játékfilmekből is, illetve Nagyszebenben vasárnap vetítik Bernáth Zsolt Sherlock Holmes nevében című alkotását.plakat

Sárga Csikó: az új erdélyi Oscar

A megnyitón - csütörtökön, október 4-én 18 órától - a fesztivál életében premierként Sárga Csikó díjban részesítenek egy meghívottat. "A Sárga Csikó Díj egy életműdíj, amit a Filmtett Egyesület idén hozott létre. Nevét az első, Erdélyben forgatott film címéről kapta: A Sárga Csikó című némafilmet 99 évvel ezelőtt forgatták itt. A díjjal honorálni szeretnénk valamilyen jelképes formában azokat a filmes szakembereket, akik sokat tettek az erdélyi filmgyártásért az elmúlt években" - mondta Zágoni Bálint szervező, a Filmtett szerkesztője.
Az első Sárga Csikó Díjat Durst György producer kapja, aki számos erdélyi kisjátékfilmnek és dokumentumfilmnek egyengette az útját.

A hétfői, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón Buzogány Klára, a Filmtett főszerkesztője kiemelte Kincses Réka Szülőföld, szex és más kellemetlenségek című alkotását, amelyben két erdélyi színész – Bogdán Zsolt és Péter Hilda – is játszik, és amely abszolút premierként kerül vászonra Erdélyben. A fesztiválon jelen lesz a film forgatókönyvírója, Rácz Erzsébet és a rendezőnő is.

Forgatókönyvírók kerekasztala

A szemlén forgatókönyvírói kerekasztalt is szervez a Filmtett Egyesület, október 6-án Kolozsváron, a Sapientia EMTE Óváry-termében. A rendezvény meghívottja Köbli Norbert és Rácz Erzsébet.kobli-norbert

Köbli Norbert a Magyar Forgatókönyvírók Egyesületének elnöke. Két jelentős forgatókönyvírói szakkönyvet fordított magyar nyelvre: Egri Lajos A drámaírás művészete és Syd Field Forgatókönyv című munkáját. Ő írta A vizsga, a Tanár úr kérem!, a Made in Hungária, a 9 és 1/2 randi című mozik forgatókönyvét.

Rácz Erzsébet a Heimat, Sex und andere Unzulänglichkeiten (Szülőföld, szex és más kellemetlenségek) című filmen kívül a Für Elise című, 2012-es német filmdrámának a forgatókönyvírója is. Magyarként Berlinben tanulta szakmáját, ott él és dolgozik.kincses-reka-racz-erzsebet-heimat

Első moziélmény gyerekeknek

A szervezők a legkisebbek első moziélményét is biztosítják, feltéve, ha a szülők vasárnap délelőtti program gyanánt elviszik őket a kolozsvári Győzelem moziba. A Gyerekmatinén 10 órától többek közt Szoboszlay Eszter Boltosmesék című alkotását vetítik, majd a Magyar népmesék-sorozatból következik a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack, a Négyszögletű kerek erdőből a Vacskamati virágai. Szintén vasárnap 11 órától egy, a magyar filmgyártásban ritkaságszámba menő műfaj: az ifjúsági film egyik legújabb opuszát, Bernáth Zsolt Sherlock Holmes nevében című nagyjátékfilmjét is megtekintheti az apró- és ifjúnép.

Meghívottak a Filmtettfeszten

Aki szereti megismerni a mű mögött lévő alkotót is, az nem hagyhatja ki a vetítések utáni közönségtalálkozókat. Csaknem minden bemutatott film után jelen lesz Kolozsváron legalább egy alkotó, aki – vagy forgatókönyvíróként, vagy rendezőként , vagy vágóként - a dolgozott a film létrejöttén, mondta Jakab-Benke Nándor szervező. Az említetteken kívül itt lesz például a nagy visszhangot keltett, szerzői jogok védelme miatt mozivetítésre nem engedélyezett Pálfi György-film, a Final Cut – Hölgyeim és Uraim vágója, Lemhényi Réka.

A Filmtettfeszt teljes programja itt tanulmányozható.{loadposition metamorf}








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X